Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Sebestyén Jenőtől: A protestantizmus fogalma és lényege

A protestantizmus fogalma és lényege. 297 vagy egyesülés bizonyos célok megvalósítására törekszik, természetes, hogy e célok érdekében bizonyos tekintetben meg is köti azokat, akik épen e célok munkálására önként ajánlkoznak. Az antimodernista eskü és a mi hivatali eskünk között tehát, ami a hithüség követelményét illeti, nincs külömbsóg. De hisz a „hivatalhoz való hűség" az élet minden viszonylatában egyformán követelmény. Itt csak annyiban más, amennyiben annak fogalmát a róm. kath. egyházi szellem átalakította s a maga speciális céljainak megfelelőleg körülirta. S épen ebben rejlik a két eskü közt levő külömbsóg is, amely teljesen kizárja azok azonosítását. A lényeg az ecclesia semper reformari debet elvén fordul meg, de annyi bizonyos, hogy hivatali eskü még egy elmét sem kényszeritett arra, hogy kutató és bíráló útjában megállani legyen kénytelen. Mert micsoda a mi hivatali eskünk? Nem egyéb mint hittartalmunk és az egyház tanítása között levő harmónia nyilvános megerősítése, amely csak addig lehet érvényes, amig ez a harmónia megvan. Mert ha nincs, akkor magától megszűnik, miután megszűnt a jogosultság arra nézve is, hogy az esküt felvevő egyház kebelében különösen exponált, pl. tanitó szerepünkben, megmaradhassunk. És ez egyáltalában nem jelent zsarnokságot a tudományos világban. Hisz vannak forumok ahol a különféle reformokat ismertetni s tárgyalni lehet. És valamint keresztülvittük pl. a biblia revízióját, úgy meg lehet csinálni a konfessziók revízióját is. Mindenekfölött azonban egy dologa fontos: az, amit már az 1638-iki zsinat is megkövetelt, hogy „az egész ügyet az egyház Ítélete alá" bocsássuk. Ha az egyház az újítást elítéli, ezzel együtt, ha lényeges elvi kérdésekben volt a döntés, meg van szabva az út, amelyen az újítók tovább haladhatnak t. i. a kilépés. Ezt nem akarta belátni sem Zoványi sem Jatho, úgy, hogy mindkét esetben az egyháznak kellett őket figyelmeztetni arra, ami az általuk vindikált abszolút szabad véleménynyilvánítás jogának végső konklúziója t. i. hogy megvan a — szabad kilépés joga is! * * * Ennyi az, amennyit Zoványival szemben hangsúlyozni szükségesnek tartottam. Félreértések kikerülése végett ki kell jelentenem azt is, hogy a személyeskedés teljesen távol állt tőlem, s ha a hang itt-ott mégis erősebb, az csak halvány visszhangja a Zoványi .hanghordozásának, amellyel ő az „orthodoxusok"-at bírálgatja Sőt ami Zoványi speciális esetét illeti, azt, ha a konvent Ítéletét elvileg helyeslem is, mindig bizonyos sajnálkozással tárgyalom, mert hisz utólag mindnyájunknak arról kellett megyőződni, hogy Zoványi nem