Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Sebestyén Jenőtől: A protestantizmus fogalma és lényege

A protestantizmus fogalma és lényege. 287 gyűlés világtörténelmi jelentőségű tényének hirdet, a lelkiismereti szabadság proklamálását, arra nézve pedig azt kell megjegyeznünk, jhogy azt bizony nem ott találták ki először. Meg volt az úgyszólván azóta, amióta csak gondolkozó emberek vannak a világon. Avagy Sokratesnél s a görög filozófiában, a római bölcselőknél sőt magában az ó-testamentomban is nem látjuk annak nyomait? Aztán azt képzeljük, hogy a középkori keresztyénség független gondolkozóinál nem volt már meg ez az elv? Nem, a protestantizmus lényege ily összezsugorított valamiben nem állhat, annál is inkább, mert ez nein vallási vagy theologiai, hanem egyszerűen psychologiai, szociális vagy ha ugy tetszik, tisztán filozófiai elv, amely a theologián kivül minden más tudományágban is érvényesülhet. S épen ebben látom ón a Zoványi nagy tévedését. Nem vette észre, hogy α protestantizmusnak mint vallási elvnek egészen más α lényege s itt már nem maradhat meg tisztán a tagadás, az ellenszegülés létjogosultságát proklamáló elvnél, hanem itt már pozitív tartalommal kell bírnia. Mert hisz ha a Zoványi meghatározását fogadjuk el, ezzel, épen azért, mert minden vallási tartalmat és korlátozást nélkülöz, tulajdonképen a legszélsőségesebb szertelenségeknek nyitunk utat, amely, ha akar, a keresztyénség és pogányság között semmi külömbséget nem ismerve, végső konzekvenciájában a legteljesebb radikalizmusra és anarchiára vezet vallási és theologiai téren egyaránt. Midőn tehát protestantizmusról beszélünk s magunkat protestánsoknak nevezzük, ugyanakkor meg kell maradnunk a keresztyénség határain belül, amikor is a protestantizmus nem lesz. egyéb, mint a keresztyénség határain belül létrejött oly akció, melynek célja az, hogy az eddigi ker. hittartalom helytelennek felismert részei vagy egésze helyett helyes keresztyén hittartalommal töltsük meg az emberiség vallási életét. Ezeknek előre bocsátása után most már megvizsgálhatjuk Zoványi felfogását a tekintély-elvre vonatkozólag is, amelyet ő ugylátszik mindenestől elvet, illetve talán egyféle tekintélyt mégis elfogad, t. i. saját magát, mert az egyéniség-elvének exclusiv érvényesítése ennyit legalább hoz magával. Arra természetesen Zoványi nem gondol, hogy igen sokszor épen az egyéniség állhatatlansága, excentrikussága vagy száguldozó tévelygése, annak kizárólagos tekintélyét, reális igazságérzetét ás tisztán látását teljesen illuzoriussá teszi. Nietzsche számára is önmaga volt az egyedüli tekintély s ez is lett a tragédiája. A tekintély - elvről külömben már temérdek harc folyt a protestánsok körében is. Abban természetesen teljes volt a harmónia, hogy az egyház, mint olyan, róm. kath.