Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)
Ifj. Imre Lajostól: A skót vallásos nevelés története a reformáció óta
220 I fj. Imr e Lajos. van ugyan szó, de állandóan protestál ellene az egyház s fölhívja a népet a tőlük való óvakodásra. (1708. IX; 1714. XI; 1719. IV. stb.). Már ez a nagy buzgóság, melyet az egységes hit fentartása közül kifejtenek, sejteti, hogy baj van. Hiszen a protesterek idejében nem volt szükség ilyen törvényekre. Most bizonyosan megszakadt az egység, a világ ós sátán csábítgatni kezdik az örök élet gyermekeit, az egyház tehát minden befolyását latba veti a tévelygések ellen. És csakugyan. Mihelyt az egyház nyugodt fejlődéséhez kezd, azonnal föllépnek az eretnekségek és egymást éri a sok vizsgálat. Nincs itt hely fölsorolni őket egytől egyig, de röviden megemlíthetjük, hogy bizony a legtöbb közülök a német és francia fölvilágosodás és deizmus eszméit akarta propagálni. A kálvinizmus legszigorúbb dogmáit kezdették ki ós az inkriminált eretnekségek között találjuk a következőket: A megváltás egyetemes; a hit lényege a bizalom; a teljes szentség nem szükséges az üdvösséghez (azaz: érezheti magát az üdvösség birtokában az ember földi életében is); a büntetéstől való félelem és a jutalom reménye nem igazi motívumai a hivő engedelmességének; a hivő ember nincs a törvény alatt. (Marrow of modern Divinity. Eltiltották 1720.) Azután Simpson glasgowi tanár állítja, hogy a pogányok Krisztus előtt is jutottak valami halvány ismeretére Istennek, s hogy a gyermekek, kik kereszteletlenül halnak el, nem jutnak kárhozatra. A zsinat 1717. kimondja, hogy a kereszteletlenül elhaltak elkárhoznak, s a biblia (nem is Krisztus!) nélkül nincs üdvösség. Simpsont még egyszer, most már arianizmussal, meggyanúsítják, de okul annyit az előbbi példából, hogy kétségbeesetten tagad, azonban hiába, irgalom nélkül felfüggesztik. Hasonló eszközt használ Leechmann professzor kit az imádság ügyében mondott véleményéért vettek vizsgálat alá, s ennek van is haszna a védekezésből, mert fölmentik 1). A kor szellemének egyik igen hű kifejezése az az esemény, amit „Cambuslangi ébredés" néven ismer az egyháztörténet. Eredete homályos, csak ott terelődött rá a közfigyelem, mikor már az egész környék vallásos rajongásban égett. Érdekes lenne hosszabban ismertetni a történteket, de itt csak röviden annyit, hogy az egész egy egyszerű, s korlátolt pap (M'Culloch) kezdeményezésére törtónt, aki Ésa. 53 : 1 versét *) Hogy ez a mentegetőzés milyen általános volt, mutatja a James Ramsay esete, kit szintén vád alá fogtak valami szerencsétlen nyilatkozatáért. Az igen gyönge theologus és félénk Ramsay néhány fiatal papot kért meg, hogy csináljanak neki egy hitvallást, mit ott felolvasson. De alig végezte el a fölolvasást, minden oldalról fölhangzott a rettenetes kiáltás: „heresis, heresis!" Ramsay, ki nem vágyott a martirkoszorúra, a legnagyobb nyugalommal tette le az irást, kijelentvén: „ha heresis, akkor visszavonom!"
