Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Czékus Lászlótól: A waldensek Piemont völgyeiben, azok lakóhelyei, erkölcsei és szokásai

A waldensek lakóhelyei, erkölcsei és szokásai. 189 remény meghiusul. De mennél terméketlenebb és korlátoltabb a föld, annál munkásabbak a lakosok. A waldensi nem sajnálja a fáradságot, hogy messziről termőföldet hordjon az δ sziklára rakott ültetvényeire; a hegyi folyamok partjait, a meredekek széleit kényszeríti arra, hogy neki táplálékot ajándékozzon; nem hagy felhasználatlanul a művelésre alkalmas egy helyecskét sem. Ε ritka tevékenység dacára a völgylakók mégis gyakran még annyit sem takaríthatnak meg, hogy azzal magukat és családjaikat eltarthassák. Ily szükségben a férfiak kényszerítve voltak arra, hogy a csekély élelmiszereket az asszonyoknak és gyermekeknek engedjék át, maguk pedig idegenben keressenek maguknak életfentartást és keresetet. Mint cipőtisztítók, kéményseprők, kendertörők, asztalosok ós bodnárok, külföldön vállaltak szolgálatot s hűségük és becsületességük által mindenütt megkedveltették magukat. Mások ide-oda vándoroltak marmotákkal, pántlikákkal, tűkkel és mindenfele pipere-árúkkal és ha valamit szereztek, akkor újra visszatértek a kedves otthonba és abból kifizették az adóikat, nehogy e miatt a könyörtelen hivatalnokok csekély bútoraikat és kevés marháikat elvigyék. Ez üzleti utazást azonban felhasználták hitök terjesztésére is; mert ezért ők annyira buzgólkodtak, hogy egykor egy waldensi, a hideg évszakban, éjjel egy folyón úszott át, hogy egy embert a római hittől eltérítsen és őt az új tanban oktassa. Mint házalók, még a nagyok és előkelők lakásaiba is be tudtak jutni, s egy régi iró

1) beszéli, hogy az ő térítési kísérleteiknél milyen óvatosak és ügyesek voltak. A szobába bebocsátva, az ő természetes szerénységükkel ezt kérdezték: „Akar-e gyűrűt, nyakkendőt, hímzést venni tőlem? Olcsón adom." Ha azután azt kérdezték, hogy nincs-e még több eladni valója, ekkor ők igy feleltek: „Igen, van még egy sokkal nagyobb drágaságom is ezeknél, kész vagyok azt önnel közölni, ha a papoknak el nem fog árulni." Ha ezt megígérték, akkor a waldensi tovább folytatta; „Van egy drágakövünk, a mely oly tisztán fénylik, hogy az ember azon át az Istent megismerheti és a melyből egy olyan tűz sugárzik ki, hogy azáltal az Isten szeretete felgyúl annak birtokosa szivében. A megbecsülhetetlen kincs, a mit én gondolok, az ige, a mi által az Isten az ő akaratját az embereknek kijelenté és a mi által az ő szívok szeretetre gerjed iránta." Erre az eladó elővevé zsebéből az ő újtestámentomát, olvasott abból egy vagy több szakaszt ós kivált Krisztus jajkiáltását Máté 23-dik fejezetében a zsidó farizeusok ós írástudók ellen, a római egyház papjaira és szerzeteseire alkalmazva. ') Rainerius Sacchoni.