Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Könyvismertetés - Horváth Károly dr.-tól: Schneller István, Paedagogiai dolgozatok

Könyvismertetés. Schneller István: Paedagógiai dolgozatok. I. k. II. k. Német­országi tanulmányút a gyakorlati tanárképzés ügyében. III. k. Főiskolai tanügyről. 1900. 1905. 1910. Budapest. Hornyánszky. „Az embernek, mint individuumnak ethizálása, az emberi egyéniségnek személyiséggé való válása, vagyis a krisztusi elvnek előkészítése és érvényesülése: ez a történet feladata, s ezen folyamatnak feltüntetése a középiskolai oktatás fokozatán a történeti oktatásnak feladata. Csakis így lesz a történet oktatása valóban nevelő. Személyiség a nevelői oktatás célja. De nemcsak célja! Ε célt ugyanis ismét csakis a személyi (erkölcsi és egyes) tényezők érvényesülése útján érhetjük el. Még a didaktikai anyag ist a fejlődő egyéniség, a személyiség elvének erejében dolgozandó el, úgy hogy paedagogikám számára ezen, 20 év óta hirdetett irányánál fogva én is a személyiség paedagogikájának nevét vehetem igénybe. Ε háttérről emelkednek le közölt dolgozataim is." Schneller professzor maga irja ezeket az I. kötet beveze­tésének befejező soraiban s könyvei, egyetemi előadásai mind bizonyítékok amellett, hogy elvéhez hű maradt mainapiglan. Már mint fiatal gyermek, alig 16 éves érzi a hivatását, tanári, még pedig theologiai tanári pályára készül. Akarata diadalmaskodik, célját eléri, sőt a tisztes munka, a lelkes fáradozás meghozza neki a magyar tanár lehető legnagyobb kitüntetését: az egyetemi tanárságot. A csendes és fokozatos munkásság hive, mely az építésre s nem a rontásra, a pozitívumnak nyújtására s nem a polémiára fekteti a súlyt, mivel az a meggyőződés vezérli, hogy a létező jót bármely alakjában el kell ismerni, s a létező bajt nem chirurgikus, hanem lehetőleg organikus módon kell meggyógyítani, nevezetesen úgy, hogy magára az egész szervezetre igyekszünk hatni: Schneller ezzel az egyéniség elvére helyezkedik, mely az egész embert, egész társadalmat, egész emberiséget szerveiben kölcsö­nösen építő keresztyén szeretet elvével azonos, azzal az elvvel, amelynek hatásos életére s erejére visszavihetők kulturális hala­dásunk összes értékei. Ezen elv alapján alakult át a család, ahol a szülők tekintélyszerűleg képviselik ugyan a hatalmat, de az χ

Next

/
Oldalképek
Tartalom