Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)
Pruzsinszky Pál dr.-tól: Kálvin János és a lengyel reformáció
Kálvin János és a lengyel reformáció. 121 Mikor II. Zsigmond Ágost a trónra lépett, (1548) a lengyel Protestantismus már erős lehetett, a prsemisli püspök (Arzechovszky) hasztalanul beszélt, hasztalanul tiltakozott, ugy látszik, a megjavított keresztyénség végleges diadala csak idő kérdése már. A viszonyok nagyon kedvezők voltak, az új király vallási felfogás dolgában nagyon hasonlított I. Miksa királyunkhoz, inkább a reformáció felé hajolt s kijelenté, hogy semmi sincsen tőle távolabb, mint a vallási kényszernek alkalmazása, ő úgymond nem avatkozik soha abba, ami egyedül a Szentléleknek munkája. II. Zsigmond Ágost levelezésben állott előbb Melanchtonnal, későbben pedig a genfi reformátorral lépett érintkezésbe. Ha mindehhez hozzá vesszük azt, hogy a királynak udvari papja és gyóntatója, az olasz származású Lismanino Francesco alapjában véve már ekkor református volt, aki az udvar előtt Kálvin Institutiójából felolvasásokat tartott, a reformáció megszilárdulására vonatkozó reményt alaptalannak nem tarthatjuk. A mindenről értesült Kálvin legalább nagy reményekkel nézett a fejlemények elé; nem lehetetlen, hogy onnan a távoli Genfből ínég rózsásabbnak látszottak a lengyelországi viszonyok. Annyi bizonyos, hogy Sasliga Flórián lengyel nemes, aki már jó korán levelezésbe lépett a reformátorral, sűrűen küldött leveleket Genfbe, ha hirei nem is voltak éppen föltétlenül megbízhatók. Ekkoriban írta és tette közzé a reformátor a zsidókhoz irott levélnek magyarázatát, melyet alkalmasan a lengyel királynak ajánlott. Valamikor Eck, a bűnbocsátó cédulák védője Zsigmond Ágost atyjának egy könyvet dedikált, mely a miseáldozatról szólt, Kálvin ezzel szemben felhívja a királynak figyelmét a szóban lévő levélre, mely Krisztusnak egyedülvaló, önmagában álló áldozó papságát emeli ki. Igen lényeges pont az, amelyet a zsidókhoz irott levél kiemel, azért Kálvin reményű, hogy a király jó néven fogja venni buzgóságát. Hiszen tudja, hogy magának a királynak is célja a keresztyénségnek, Krisztus egyedüli uralmának a visszaállítása. „Országod nagy és hírneves, vannak szépségei, — így szól a többi között a királyhoz — de sorsa, szerencséje akkor fog nyugodni biztos fundamentumon, ha Krisztust teszi meg uránali és vezetőjének s az ő hű őrizete alatt nyer erősbülést. Ha kormánypálcádat az δ lábai elé teszed, ez magas állásodra nemcsak árnyékot nem vet, hanem ellenkezőleg, nagyobb dicsőséget áraszt reád a világ minden diadalainál." Valóban a birodalmak legerősebb támasza és talpköve Krisztus ős semmi sem vesze delmesebb az emberi társadalomra nézve, mint az afféle tanok, amelyek a mennyei Tanítómesternek tudományát hiu emberi találmánynak színében igyekeznek föltüntetni. Kálvin kiemeli,