Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Lenen Géza dr.: A keresztyénség vallástörténeti helyzete
A keresztyénség vallástörténeti helyzete. 93 kultusz, mely a római birodalom minden alattvalóját összekötötte, a keresztyéneknek nem kellett. 1) De hát hogy értjük ezek szerint azt. hogy a többi vallásoktól való izolálásról nincs szó s ezek megértése is a speciális kijelentés alapján lehető? Hadd újítsuk itt fel Zwinglinek pár gondolatát, melyek ugyan általános, konfessionalis elismertetést nem nyertek, de mindenesetre első útbaigazításul szolgálhatnak. A reflexió abból indul ki, hogy hiszen minket nem a hit idvezít, hanem Isten kegyelme, mely a Krisztusban örök időknek előtte elválasztott. És így időileg az élet valamely pontjához kötni a megigazulást nem lehet, Isten örök akaratának puszta realizálásáról van a hit felköltésénél szó. Különösen világos ez a kereszteletlentil elhalt gyermekekre vonatkozólag. Az „Auslegung der Schlußreden" etc. 1523-ban még csak a ker. szülők vigasztalására tartja szükségesnek, hogy gyermekeik idvességből kizárását ne tanítsuk nekik. 2) De már az 1530-ban Zwingli által Károly császárhoz küldött „fidei ratio" abból az indokból kifolyólag, mert „a Krisztusban, a 2-ik Ádámban épúgy életet nyertünk, mint az első Ádámban halálra adattunk", helyteleníti, ha „vaktában kárhoztatjuk a ker. szülők gyermekeit sőt a pogányokét is". Krisztus váltságának egyetemes érvényűnek kell lenni, az világos, különben nem felelne meg az Ádámban elkövetkezett kárhoztatásuak; ámde honnan tudjuk, hogy őbenne azok is nem választattak-e el, kik előbb meghaltak, mint sem hogy a hit felébredhetett volna bennök: „hiszen Isten szabad elválasztása nem követi a hitet, hanem a hit követi az elválasztást". 8) Érdekes indokolás mindenesetre, melynél szinte önkénytelenül feltesszük a kérdést: csak a kereszteletlentil elhalt gyermekek vannak olyan helyzetben, hogy Krisztusban való váltságuknak tudatára nem ébredhetnek? Az azonban, minden esetre bizonyos, hogy a látható egyházhoz való tartozás nem szükséges az idvességre: a (láthatatlan) egyház alatt azokat a választottakat értjük, kik Isten akaratából örök életre rendeltettek ... Ez egyedül A Bauer Brúnónak Kalthoff s legújabban Drews Arthur által (Die Christusmythe 1909.) felújított nézetével, mely szerint Jézust a történelemből egészen törölni kell, élete puszta költői képzelet alkotása, itt bővebben foglalkozni nem érdemes, valamint a Wellhausen meglehetős elszigetelt nézetével sem, aki csak egy aram nyelvű, ős Márkot hajlandó elismerni s Jézusból egy törvényhű, zsidó tudóst csinál. Mit csinálnánk Jézusnak történeti személyisége nélkül a Pál leveleivel? viszont egy szegény rabbi hogyan emelkedhetett volna oly mythikus dicsőségre, kinek élete hihetetlen, csak képzeletben létező? Ez a két irányzat egymást dönti meg. Jézus történeti nagysága kimaradhatatlanul következik belőlök. η Egli-Finsler: Corpus Kef. vol. LXXXIX. Zwingiis sämtl. Werke II. Β. 455. s) Niemeyer: Collectio confessionum 1846. Fid. sat. 21 kv.; Müller K.: Die Bekenntnisschriften der ref. Kirche 1903. 83 kv.
