Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Pröhle Károly: Hazai protestáns theologiai tudományosságunk sajátos helyzete és feladatai

2 Prölile Ivároly. a tudomány meg épen nem. Erre a tanulásra épen az igazi hazafiság, a Széchenyi szellemében való hazafiság kötelez bennünket. De mielőtt hazai protestáns theologiai tudományosságunk és theologiai irodalmunk szegénysége és elmaradottsága miatt panaszkodnánk, vegyük figyelembe azt az őszinte hivatásérzettől lelkesült, komoly, becsületes munkát is, amely minden hiányok és fogyatkozások mellett is theologiai főiskoláinkon tényleg végbemegy, amidőn és amennyiben tanáraink minden egyéb tekintetet félre téve legfőbb feladatukat és kötelességüket csakugyan abban látják, hogy tanítványaiknak ott a kathedrán óráról-órára, évrőlévre a legjobbat adják, ami tőlük telik. Azt hiszem, nem esem igazságtalanságba, ha azt állítom, hogy ez a tanári dolgozó-szoba szentélyében tisztán a kathedra számára csendben, feltűnés nélkül, szakadatlanul folyó munka, amely annyi erőnket megemészti és sokszor éjjeleinket is nappallá teszi, — nem részesül egészen abban a méltánylásban, amelyet megérdemel. Pedig ez elsőrendű egyházfenntartó és egyházépítő munka is! Es ezt a munkát annyival inkább meg kellene becsülnünk, mert bizony általában véve elég mostoha viszonyok között megy végbe. Nemcsak hogy könyvtáraink többnyire nagyon fogyatékosak és aránylag igen szegényes évi dotációk mellett tengődnek, úgy hogy a szükséges tudományos segédeszközök megszerzése is legnagyobbrészt a tanárok vállaira nehezedik, hanem maguknak a tanároknak a javadalmazása is nagyobbára olyan, hogy akinek magánvagyona nincs, családjával együtt alig élhet meg gond nélkül -— különösen a mai folyton dráguló életviszonyok között — csupán hivatásszerű munkája után s kétségkívül ez a tulajdonképeni oka annak a fonák helyzetnek, hogy a tudomány emberei között is vannak, akik kénytelenek olyan hasznothajtó mellékfoglalkozásokat űzni, amelyek a tudományra nézve teljesen gyümölcstelenek. Hány igazi tehetség és becsületes munkás tudományos mártiromságát vagy tönkrejutását okozták már az ilyen sanyarú viszonyok! Itt okvetlen segíteni kell. Rendkívüli, katastrophal!s időkben lehet várni rendkívüli önfeláldozást és olyan idők meg is termik ezt, de rendes viszonyok között, egyenletes folyású, békés időkben a rendkívüli önfeláldozást állandó, hivatásszerű kötelességgé, mintegy rendszerré tenni sohasem lehet a lényeg, a hivatás sérelme nélkül. Nemcsak a költészet, hanem a tudomány múzsája is megkívánja azt a „kis független nyugalmat", azt az anyagi gondok depressziójától ment légkört, amelyet rendes körülmények között mégis csak a megfelelő rendes javadalmazás biztosíthat a tudomány művelői számára. Az egyház saját érdeke ellen vét, ha itt szűk marokkal mér és ha az egyház saját erejéből nem tudja az itt jelentkező jogos igényeket kielégíteni, akkor szükségessé válik itt is az állami segély igénybevétele. A lelkészi kongruának, továbbá a felekezeti tanítók és középiskolai tanárok állami fizetéskiegészítésének egyenes folyo-