Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Schneller István dr.: Abaelardus Péter

38 Dr. Schneller István. Kinek is fizetett volna Krisztus az ő halálával váltságdíjat?! az ördögnek?! Hisz, ha ezt elismernők: elismernó'k az ördögnek hatalmi jogát az ember fölött! Az Istennek?! Hisz éppen Isten fizette ezt! egy és ugyanaz csak nem lehet egyben a fizető és a fizetett!! Krisztus halálára vonatkozó objectiv megváltási elméletet tagadja tehát Abaelardus: ezzel azonban nem veti el Krisztus halálának subjective megváltó erejét. Krisztus halála ugyanis az isteni szeretetnek legmagasabb, legfenségesebb kijelentése. Lehetetlen, hogy a szeretetnek ez a megnyilatkozása viszontszeretetet az emberben ne keltsen. Ott ahol szeretet van: nincsen félelem; mert a szeretet elűzi a félelmet! A szeretet erejében Isten gyermekeinek érezzük magunkat. A gyermeki érzület engedelmesekké tesz szív szerint Isten akaratával szemben: s így elűzi a bűnt: megváltónkká vált Krisztus halálával. A megváltás ily felfogása igen világosan ellenkezik Pál apostolnak s az egyháznak tanával, amelyet évszázadok múlva is a prot. theologiának regenerátora Schleiermacher kezdetben éppen nem s később is csakis subjectiv alapon tudott valahogy kibékülni. Kételyeinek súlypontja éppen az egyházi megváltás tanában nyugszik, amint ezt különösen atyjához irott levele meghatóan mutatja. Abaelard a prot. theologia regenerátorának e téren is előfutója. Ezen tan tagadása 6. az egyház bűnbocsátó tanának is reformálását kívánja, annak a tanát, amellyel legszorosabban összefügg az egyháznak hierarchiai érdeke! Ha az egyházé a bűnök megbocsátásának a hatalma és ezzel az üdvszerzés hatalma: úgy az egyház tényleg ura híveinek, a hívek igaz életének halálának Ura!! Az egyház a bíínbocsánathoz megkívánja a) a contritio cordist; b) a confessio orist és c) a satisfactio operist. Ha Abaelardus elveihez egészen következetes: úgy ő a bűnbocsánat dolgában megelégszik a contritio cordis-szal és a kegyelemnek, mint a szeretet elvének szívében való megnyilatkozásával. A confessio oris már is a bensőség szellemét külsőíti, a satisfactio operis pedig éppen a mitsem érő cselekedeteknek tulajdonít értéket. Abaelardus e következmények vonzásával támadta volna meg az egyháznak, mint hierarchiai intézménynek szívgyökerét. Abaelardus — amint ő is mondja: békében akar élni a püspökökkel, (hozzáteszi ugyan: ha ők az ő tanítási szabadságát respcctálják — L. Hausrath ö. m. 214 1.) nem kívánja a schismát, az egyház határozatainak aláveti magát és kárhoztatja azt, amit az egyház kárhoztat; s továbbá ugyancsak ő az, aki zárdai életében az askezis terén a leglelkiismeretesebb s szentgyakorlataival és ezeknek követelésével társainak is terhére válik. Mégis nevezetes, hogy miképpen igyekszik még e követelményekkel