Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Schneller István dr.: Abaelardus Péter
30 Dr. Schneller István. állítat, a boldogság, az elragadtatás, az angyali létnek skáláját egyénibb és meghatóbb módon tán nem is lehet kifejezni, amint ezt a részben névtelen mesterek tették. De még mindez nem magyarázza meg az egyetemek keletkezését. Egyetemek csak ott keletkeznek, ahol az ész autonómiájába fektetett bizalom a történeti hatalmak és tekintélyek fölé emelik az embert, ahol ez az egyes ember az igazságnak isteni erejében esetleg az egyházzal, annak dogmáival és intézményeivel szemben is állást foglal s önmaga fölött nem a tételekben megmerevült, kész alakban hirdetett, hanem csak a folytonos haladást létesítő igazságot ismeri el. Már a középkorban, az apsis üléseinek faragványaiban, az oszlopfejezetek sajátságos figuráiban nem egyszer pajkos, az egyházat is kigúnyoló szellemmel találkozunk. De találkozunk oly komoly szellemekkel is, kik sajátságuk tudatában arról vannak meggyőződve, hogy ők e sajátságukkal is szolgálják az egyházat, kik észre sem veszik, hogy a heterodoxia meredélyére lépnek, midőn egész sajátos, a tekintély egyházát alapjában megingató, az egyéni felelősséget mindenben valló tant hirdetnek. Szükségszerű összeütközésbe kerülnek az egyház dogmatikai és hierarchiai egységének tanaival, meghökkennek ennek tapasztalatakor, biztosítják az egyházat, hogy ezt csak építeni akarják, ideiglenesen a hatalom szavára kegyeletből vissza is vonják tanaikat, de csak líjra ismét megszólal az én, jobb énjük isteni erővel s újra ott látjuk őket mint az egyházi zsinatok által elitélteket. Ők az igazságnak szomorú, önmagukban nem egyszer meghasonlott xnartyrjai, a jövőnek felvillámló, majd eltűnő prófétái. A gondolkozás, midőn a mindenséget átöleli, ez átölelésben kimerül, nem egyszer elveszti erejét, a gondolkozó erélyét arra, hogy újat is alkosson, a létezőt a felismert igazság alapján át is alakítsa. Nem kicsinyléssel tekintünk az alakokra. Szükségesek az elmélkedés e szomorú martyrjai, hogy a gyakorlati munka hősei az ő szellemükből, az ő leikükből merítve örömmel, teljes bizalommal, benső boldogsággal szenvedjék el esetleg a martyriumot is. Az elmélet professorai után győzedelmeskednek a gyakorlat confessorai. De még inkább szükségesek az elmélkedés ez alakjai a tudomány önállósítása szempontjából. Munkájuk tulajdonképpen már is ez önállósításnak a munkája. Ők még mielőtt a tudományegyetem létesült, személyükben már az egyetemet képviselték. Az a kor, mely egyetemet teremt: kell, hogy ily egyének hatása alatt álljon. Ilyen volt a XI. és XII. század is, az egyetem keletkezésének százada. Ily egyén volt Abaelardus Péter is, akivel éppen e szempontból kívánunk foglalkozni. Foglalkozunk vele, hogy ezt az egyetemet teremtő kort közelebb megismerjük s ne csak
