Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Pröhle Károly: A konfirmációról

A konfirmációról. 263 inkább az evangéliomi igazságnak és a teljes értékű szentségeknek belső vonzó erejével igyekezzék hatni híveire. Ε pontnál nem szabad elfelednünk azt sem, hogy evangéliomi értelemben nem létezhetik olyan egyházi cselekvény, mely az embernek az Istenhez való személyes viszonyát- figyelmen kivül hagyná; tehát a felekezeti értelemben vett konfirmációnak is ebben az irányban kellene mélyebb tartalmat adni. Főbb vonásaiban áttekintettük a konfirmáció történetét s megbíráltuk a konfirmációra vonatkozó főbb felfogásokat. Mi tehát a konfirmáció ? Az eddigiekben már benne rejlik az utalás arra a legáltalánosabb szempontra, melyből a meghatározásnál kiindulhatunk. A konfirmáció kétségtelenül a vallási viszonyra vonatkozik és pedig a keresztyén vallási viszonyra. A konfirmáció meghatározása tehát attól függ, hogyan határozzuk meg a keresztyénség lényegét. Megjegyzem, hogy ezen az úton nem akarom talán a konfirmációt mint a keresztyénség lényegéből folyó s ennélfogva hitelvi szempontból szükséges egyházi cselekvényt levezetni, hanem pusztán a konfirmációnak mint tényleg létező egyházi cselekvénynek fogalmi magyarázatát törekszem adni s ebben a keresztyén vallás lényegének meghatározását csak útbaigazítóul, kánonul, használom. Mi a keresztyén vallás lényege? Közönségesen be szoktuk érni azzal a meghatározással, hogy a keresztyén vallás az embernek az Istennel való legbensőbb életközössége a Jézus Krisztus által a Szentlélekben. Ezt a meghatározást elfogadjuk, de hozzá kell tennünk, hogy a keresztyén vallásnak ez a lényege az újszövetség értelmében s egyházunk genuin felfogása szerint csak a hívők közösségében valósúl meg és jut teljességre. Ez a mozzanat a keresztyén vallás lényegében külön kiemelendő, aminthogy általában minden vallásnak az objektiv isteni tényező (kijelentés) és a subjektiv emberi tényező (hit) mellett lényeges alkotó eleme ez a harmadik, u. n. socialis vagy közösségi tényező, és azért hibáztatnunk kell minden olyan akár vallástudományi elméletet, akár vallási gyakorlatot, mely ezt a közösségi tényezőt figyelmen kívül hagyja. Ezzel tehát fentebbi meghatározásunkat ki kell egészítenünk és azt mondanunk: a keresztyén vallás az embernek a háromságos egy Istennel való legbensőbb életközösségé, mely a hívők közösségében valósúl meg és jut teljességre. Keresztyén felfogás szerint a hívőknek ez a közössége a keresztyén anyaszentegyház. Keresztyén értelemben tehát a vallási viszony magában foglalja egyrészt az embernek Istenhez való személyes viszonyát, másrészt az embernek az anyaszentegyházhoz való viszonyát. A konfirmáció pedig ennek alapján általánosságban véve nem egyéb, mint az embernek ezen kettős viszonyában, az Istennel és a keresztyén anyaszentegyházzal való közösségében történő megerősítése. Ezzel a meghatározással immár elkerültük annak a felfogásnak a hibáját, mely a szövetség kép-