Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Schneller István dr.: Abaelardus Péter
162 Dr. Schneller István. . . .Amennyiben mégis volt inventiom, az nem vonatkozott a philosophiai titkokra, hanem szerelmi dalokra," A tanító genialitásával, a szerelmesnek e dalaival') hódította meg végre az ő életére végzetessé váló Heloise szívét. Fulbert canonicusnak volt unoka buga, illetőleg leánya ez a nagyműveltségű, Argenteuil zárdában felnevelt s tudományossága miatt Francia királyságában híressé vált Heloise. Fulbert Párisban az ő nevelését, tanítását, esetleg fegyelmezését is egészen Páris leghíresebb tanárára, Abaelardusra bizta. A latin mellett most már a görög, sőt a héber nyelvre is tanítá mestere s bevezette őt a dialectika művészetébe, a theologiai kérdések mélyébe. Heloise szívét Abaelardusa iránti szerelme teljesen eltölté. 2) Mi sem állott !) Heloise évek múlva ezt írja az általa még mindig szeretett Abaelardusnak: „Bevallom, hogy kettő volt az, a minek különösen birtokában voltál, amivel a nők szerelmét azonnal megnyerhetted: a költészet és a dalnak adománya. Szerelmi metrumokban költött dalokat hagytál hátra, a melyek költészetükért dallamuk bájánál fogva gyakran ismételve — nevedet mindenkinek szájába adták." 2) Évek után, elválásuk utáni 17-ik esztendőben, akkor, midőn Abaelardus szt. giídasi apát s Heloise a Parakletos-zárda apátnője, még akkor is Heloise szívében ez a szerelem uralkodik. Közelebb nem találkoztak azóta, Abaelardus csak a szószékről szólott mint pap a papnőhöz, ha eljutott a Parakletos zárdába. De most, midőn Abaelardus megírja szerencsétlen életének rajzát s megemlíti azt, hogy életét ellenségei veszélyeztetik: Heloise szívéből e szerelem kitör. Megírja néki, hogy csak ó't szereti, hogy fogadalmai kierőszakoltak, hogy szentsége ámítás, hogy éjjel nappal utána vágyódik. Ha már együtt nem lehetnek, kárpótolja őt leveleivel. Hogy és miképpen számítson ő bőkezűségére, ha szavaival, fukarkodik. A Parakletos-zárdát ő kezdeményezte, ám törődjön most vele. Élesen szidja Szt. Gildas szerzeteseit, mint idegen szőlővesszőket, mint ellenségeket, mint disznókat, a kikre gyöngyeit pazarolja; az ezekre fecsérelt időből juttasson valamit az apáca nővéreknek, akik őt imádják. Szentté avatott egyházi atyák is szellemi kölcsönhatásban voltak apácákkal, kegyes nőkkel. Ennyit csak ő is kívánhat attól, kinek áldozatul hozta egész életét. Mindannyian nem helyeslik Abaelardusnak irányában mutatott rideg viselkedését. (Hausr. 128, 129.). — S midőn Abaelardus e szerelemtől izzó levélre a gyóntatónak hangján válaszol: eddigi hallgatását Heloise bölcseségével — (a melyről azt hitte, hogy az ő részéről jövő támogatásra nem szorul) — mentegetve őt most küldeményével, a zsoltárkönyvvel és tanácsával Istenhez, mint minden erő forrásához utalja; az ima, különösen a nő imájának erejére figyelmezteti s felkéri az apácákat, hogy érte, a folytonos életveszélyen levőért, mint halottért imádkozzanak, de arra is, hogy halála esetén testét a Parakletos zárdájában, e legbiztosabb és legiidvösebb helyen, temessék el. Heloise érzelmei a veszély, a halál gondolatától felrázva, újra kitörnek. Második levelében: „nem viseli el az életet, ha magára hagyja; miképpen is rendelhet imát halála esetére? Csakis simának de imádkozásra képtelenek lennének, csak követelhetnék, de eltemetni őt — nem tudnák." Kimúlásának már csak gondolata is — az ő halála; miért is szükség nélkül erről ne beszéljen. Bevallja különben, hogy Isten útait nem érti, aki megkímélte őket, amikor a törvény ellenére éltek, ellenben kegyetlenül sújtja őket, mióta viszonyukat a házasság megszentelte; s nem mind a kettőt, hanem csakis Abaelardot bünteti. Ezóta nem olvashatja a szentírást anélkül, hogy oly helyekre ne akadjon, amelyek a férfiút
