Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Schneller István dr.: Abaelardus Péter

108 Dr. Schneller István. amelyre az Ó-Testamentom prófétai alakjai épp úgy tanítottak, mint a philosopliusok. (Hausr. 55). A keresztény büszke a kijelentésre, amely a legfőbb jóra, a túlnani életre és az oda való eljutásra vonatkozik. A philosophus megengedi, hogy a legfőbb jó az Isten; meg azt is, hogy Istennel való közösség, mely még csak a tulnanban lesz tökéletes, vezet minket is a legfőbb jóhoz a boldogsághoz; végre azt is, hogy Krisztus ide biztosabb útmutató mint a philosophus, amennyiben különösen a hegyi beszédben erősebb rugókat alkalmaz a jó végzéséhez, mint a philosophus, (aki a jót csak a jóért teszi); de viszont a keresztény is megengedi azt. 1. hogv Istent, mint a legfőbb jót nem elégséges a tekintély (kijelentés) alapján elismerni, hanem szükséges az észokok alapján megismerni; 2. hogy Krisztus nélkül is — bár nem oly biztosan — el lehet jutni a legfőbb jóhoz; 3. hogy a túlnan érzéki vonásait (Isten látását, a localis mennyországot, a pokolnak érzéki képeit) el kell hagyni; hogy nevezetesen a mennyország ott van, ahol az Istennel való belső közösség megvan s pokol ott. a hol megvan az Istentől való idegenkedés, elpártolás. Midőn az ember mindezt olvassa: el sem akarja hinni azt, hogy e szózat a XII. századból hangzik fel. Az általános vallástörténetnek, a theologiának, mint interconfessionális vallásbölcseletnek, a tudomány észalapjával, problémáival tűnik fel jövendölésképen szemeink előtt s a keresztény vallásnak és világnézetnek oly alakja, amely az isteni szeretet elve alapján tényleg az emberiség egészét egységesen átöleli. Ennek, valamint a mindenre kiterjedő kritikának az alapja Abaelardusnak ama mindenek előtt és mindenek fölött domináló észösztönében, intellectuális természetének erejében rejlik. Ez észösztön érvényesülése volt az az erő, mely függetlenül az egyháztól, az államtól önmagában letesítette az egyetemet. Létesíthette azért, mivel a köztudatban is meg volt ugyan ez az ösztön mint szabadon ható erő. Csakis ez magyarázza meg azt, hogy Abaelardus szava egyáltalában megnvilatkozhatott és hogy szavának oly nagy volt hatása. Abaelardus már akkor, midőn még tanult — már is disputált — és tanított: épp úgy a nominalista Roscellinusnál, mint később a realista Champeauxi Vilmosnál. 22 éves korában már Párisban önállóan tanít; s midőn Champ. Vilmos ellenségeskedése miatt itt nem volt maradása, a Páristól 10 órányira fekvő Meluuben, ahol a király is szokott időzni, folytatta tanítását; majd a Párishoz közelebb fekvő Corbeilban. Betegség viszi őt haza Palaisba. Felépülve ismét Párisba megy, hogy újra hallgassa a Sct. Victoreba vonult Champeauxi Vilmost. A tanítványból újra csak