Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

A megváltoltfág t's az egyéni felelősség tudatának viszonya. 55 tői született, akaró személyiség áll elő. Sajnos, arról a kérdésről som nyilatkozik bővebben, vájjon a bűnös embernek nincs-e mégis csak valami vallás-erköicsi képessége, a melyet a bűn csak visszaszorított, megbénított, de az isteni kegyelem hatása aztán megint életre kelt. (219. 1.) Egyrészt bizonyos, hogy a megbocsátó, megmentő és segítő isteni kegyelem ós annak indításai s ereje nélkül az istenhez való felemelkedés ós akaratunknak az ő akaratával való egyesülése lehetetlen volna. Mert akaratunkat a különböző belső indítások és motívumok összetalálkozásánál, a mely akaratunk elhatározásait megelőzi, végül mégis csak mindig az önző gerjedelmek és az önzésünket felkeltő világi tárgyak határozzák meg. Az istenhez való vonzódás nem tőlünk indul ki, hanem isten kegyelmének felajánlásától. És aki ebben bízik, az valóban a jó akarásához hajlamot és erőt is nyer. (.220. I.). Ezen hatások teszik tehát lehetővé az akaratot, amely azután a kegyelmet megragadja. Köstiin is hangsúlyozza, hogy ezen isteni hatások az isten igéjének hirdetéséből indulnak ki. (221. 1.). Azok megelőzik ós lehetővé teszik a hitet, az istenhez való fordulást. És ezen személyes elhatározás az, a melyre másrészt súlyt kell helyezni; még pedig azért, hogy megóvjuk erkölcsi felelősségünket, melynél fogva a mi bűnben ós istenellenségben való maradásunknak mi magunk vagyunk az oka, azután megőrizzük az isten szentségét, akit bűnünkért felelőssé tennünk nem szabad. (222. 1.). Uj vallásos életünk tehát az isten szabad kegyelme hatásának, de egyúttal a mi isten adta önmagát elhatározó személyiségünknek is a műve. Ilyen módon Köstiin kifejezte volna a tényállást, amely az isten kegyelmének hatását, de egyúttal az ember szabadságának részvételét is követeli üdvünk létrehozásában. Csak sajnálni kell, hogy a bűnös ember valláserkölcsi képességeire nézve nem nyilatkozik, vájjon felvesz-e ilyonekot vagy sem. Pedig itt dőlne el, vájjon igazán s egészen az isten kegyelmének műve-e a megtérés vagy tán része van benne az embernek is. Ha Köstiin ily képességet, melyet a bűn csak visszaszorított, megbénított, míg az isten kegyelme megint életre nem kelt, a természetes emberben elismerne, álláspontja körülbelül Dorneréval megegyezne. De mivel kifejezetten mégsem teszi magáévá ezt az álláspontot, hanem csak eldöntetlenül fólrotolja, nekünk sem lehet eldöntenünk, vájjon nem hódol-e mégis csak valamelyes synergismusnak. Legfeljebb csak azt mondhatjuk, hogy el nem utasítja. És ez körülbelül meg is felel Köstiin állásfoglalásának általában, amely lehetőleg mindenütt az egyházi tan alapjára helyezkedik, de annak éleit lesimítja. 0 az óhitű orthodox a közvetítő theologusok sorában (L. Seeberg i. in. 263. 1).