Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Könyvismertetés

318 Κ öny vismertetés. helyesen emeli ki Palágyi Menyhért a Tisza gróf fejtegetéseinek bírálgatása során, hogy a dogmátlanságra való törekvés szomorú kritikája a protestantismusnak. Mert ha abban is megvan a dogmatismus, akkor szabadságával többé ne kérkedjék. De igazságtalan kritika az, melyet Tisza és Sztehlo a protestantismusról mond. Mert a Protestantismus sohasem rakott békót senkinek a lelkére. A dogmák rabságába senkit sem igáz. Nincs is olyan dogmája, a melyet a szabadon és józanul gondolkozó értelem ne bírálhatna s bírálva el nem fogadhatna. És én nem képzelek olyan lelkészt, aki nem tudná a protestáns dogmákat, nem a betűjük, hanem az értelmük és jelentó'ségük szerint megegyeztetni a lelkében éló' s a tudományos képzés alapján kialakult világnézettel. Ezért nem értem hát, miért fordulhatnának el a műveltek éppen a szabadságot biztosító és a tudományos megvizsgálásnak gátat nem vető protestantismustól, mikor ma a mindenkép hátrább kullogó római katholicismus diadalmasan előrenyomul? Nem tudom elképzelni, hol vannak azok a bántó dogmák, tilalmak, ütközők, a melyeken a művelt emberek megbotránkozhatnak? Hogy a Protestantismus is tételekbe szedi a maga vallásos életfelfogását, az csak természetes. Hogy ezeket a tételeket megismerteti összes híveivel, az is természetes. De azt a protestantismus soha sem tette és nem is fogja tenni, hogy a dogmatismus békóiba verje a lelkeket s bármely dogma elfogadását vagy elvetését az üdvösség elnyerésének vagy elvesztésének feltételéül állapítsa meg. Ott van pl. a Szentháromság dogmája, melyet nincs kényszerítve senki metafysikai értelemben venni, hiszen maga Luther is üdvökonomiai értelmezéssel veszi. Ez pedig olyan szabadság, a mely nem nyűgözi le senkinek a lelkiismeretét. Helyesen emeli ki Sztehlo Kornél, hogy a reforinatióban a korszerű mérséklet a szentíráshoz való ragaszkodás conservativismusával társult ugyan, de megvolt benne a haladást biztosító tényező is, a folytonos reformálódás lehetőségét biztosító egyéni szabadság és szabad kutatás elvében. A reformatio egyháza e kettős alapon egyrészt orthodoxiába is merevedhetik ugyan, de másrészt a folytonos tisztulás kötelessége elől se térhet ki soha. Ma azonban nem fenyeget az orthodoxiába merülés veszedelme. Bizonyosan nem is ez indította Sztehlo Kornélt a theologizálásra, hanem a korszellem sajátságos alakulásának szemlélése. Nem is bennünket, protestantismust fenyeget csak az a korszellem, hanem általában a vallásosságot. És Sztehlo azt szeretné biztosítva látni, hogy a jövendő társadalmának kialakításában a protestantismus vezető szerepet nyerjen, sőt hogy a jövő vallásává alakuljon'át. Azt hiszem, ebben a törekvésében mindnyájan társai vagyunk. De az utat, a melyet ő megjelöl a célra, nem tartjuk mind a