Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya. 199 jellegét kockáztatja, mikor a praedestináció tanával biztosítani akarja a megváltottság tudatát, a kegyelem monergismusát. Végül a liberális theológia csak úgy boldogúl problémánkkal, hogy mindkét oldalát, de különösen az istenit a keresztyén hit tapasztalatával ellentétes módon fejezi ki és így a probléma megoldása helyett az alapjául szolgáló tényállást alterálja. sőt lényegében megsemmisíti. Hogy Ritschlnek és a hozzá közelebb álló theologusoknak álláspontja sem lehet a miénk, szintén világos, ha visszaemlékezünk arra, hogy ezek is a kérdés megoldása helyett inkább tagadták magát a kérdést s annak jogosultságát. A theologiának s közelebb a dogmatikának nem lehet a feladata, hogy a keresztyén vallás tapasztalatai által felmutatott tényállásban rejlő probléma előtt szemet húnyjon, hanem az, hogy a probléma megoldása által magát a tényállást is megérttesse, megmagyarázza. Ennek azonban az eddig felsorolt theol. irányok egyike sem felelt meg. Azért, ha tőlünk azt kérdezné valaki, mely theologusok fogták fel leghelyesebben ezt a feladatot és kik oldották meg legjobban, azoknak ítélnők oda a pálmát, akik kérdésünket úgy igyekeztek megfejteni, hogy a vallásos tapasztalatnak úgy megváltási mint egyéni felelősségi tudatát épségben tartva mindkettő együttlétének lehetőségét próbálták megmagyarázni. A Ritschl-féle iskolában Schultz, Reischle és Kirn haladnak a helyes úton, illetőleg inkább az arra vezető egyenes irányban. De a leghelyesebb választ nézetünk szerint mégis csak a positiv theologia táborában ós pedig itt Philippi, (Dettingen Thomasius, Luthardt és Frank adták kérdésünkre, ha nem is mindnyájan egyformán és ugyanazt. Mindnyájuk szerint az ember bűnös állapota miatt képtelen a valóban jóra, az Istenhez való visszatérésre. Természetes akarata saját erejéből nem képes a megtérésre. Erre csak Isten kegyelme, a szt. lélek képesítheti, úgy hogy az ember megtérése és iidve teljesen az Isten kegyelmének műve és érdeme. Mindennek természetesen nagyon érthető értelme van, ha az ember egész sorsát, tehát nemcsak üdvét, hanem esetleges elkárhozását is egyedül Isten akaratának tulajdonítjuk s tisztán csak az ő művének tekintjük. De ez az absolut praedestináció, amely csak a kegyelem tényezőjétemeli érvényre s a megváltottság tudatának megfelel; e felfogás mellett — nem tekintve más ellenvetést — az ember szabadsága s vele egyéni felelősségének tudata, a keresztyén vallás erkölcsi oldala egészen elsikkad. Pedig tudjuk, hogy ez is a keresztyén vallásosság egyik lényeges oldala, a keresztyén hittudat elengedhetetlen alkotórésze. A vallásosságnak ezen oldalát akarták kissé túlzó gondossággal azon theologusok megóvni, a kiknek tanát synergisztikusnak találtuk. Ezért tartották