Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)
Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál
A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya. 183 4. Frank Ferenc R. Η. 1827-1894) 1) Frank az erlangeni iskola legjelesebb dogmatikusa. Gazdag és eredményes rendszeres theologiai munkásságát egyházunk utolsó hitvallásának tudós védelmével, a „Theologie der Concordienformel" 1858—1864 c. művével kezdte. Azután kiadta legeredetibb tudományos művét a „System der christlichen Gewissheit"-ot (1870-1873, 2. kiad. Í881—1882). amellyel a dogmatika szokásos bevezető vagy elvi részét akarta helyettesíteni. Majd dogmatikája következett: „System der christlichen Wahrheit" (1878-1880, 3. kiad. 1894.) és az ethika, a „System der christlichen Sittlichkeit" 1884—1887. címen. Frank dogmatikája tehát hirneves trilógiájának középső része. Ebben fejtegeti természetesen kérdésünket is. Frank is az Isten igéjének a megtérésben való fontos szerepéből indul ki. Az közvetíti a meghívást, mint hatásos, csiraképes mag, amely az ember szívébe hintve, képes vele a megváltás erőit közölni és így egy új élet kezdetét előidézni. Előbb Isten igéje csak szenvedőleges állapotot létesít az emberben, de azután önálló életet élő új embert hív életre (Wahrheit 3. kiad II. 326. 1.), melyet Frank nem csak képlegesen, hanem igazi — csakhogy szellemi — értelemben az újjászületésben létrejött új énnek vesz, amely az óember énjével szemben áll. (327. 1.) Ez Frank sajátos álláspontja kérdésünk fejtegetésében: az ó és az új énnek ezen duplicitása a megtért emberben a személy egysége mellett. A természetes ember a bűn alatt van s azért nélkülözi önmagában azon erőket, melyek a megtéréshez szükségesek, de megmaradt benne a képesség, hogy megváltassék. Ez persze a megváltás határozatának is a befolyása! (328. 1.) Lelkiismerete, tapasztalatai és más élmények nyitva tartják benne az utat az isteni kegyelem hatásai számára, úgy hogy ezek a kegyelmi eszközök útján belehatolhatnak és a velük szemben szenvedőleges emberben felkelthetik az aktivitást és a spontaneitást. (330. 1.) A meghívó kegyelem első hatásai úgy érik az embert, hogy bekövetkezésüket meg nem akadályozhatja. Azért az ember mágikus átalakulásáról itt annál kevésbbó lehet szó, mert hiszen a kegyelem ezen elkerülhetetlen befolyása által előidézett spontaneitás rögtön határoz ezen befolyás felett. Ha nehéz vagy lehetetlen is a lassú átmeneteket kimutatni és psychologiailag megérttetni, a tapasztalat tényei csak megmaradnak. És ezek annál fontosabbak, mert csak így kerülhetjük el a partikuláris praedestinációt a nélkül, hogy a kegyelem jogát megrövidítenők. (338. 1.) *) Luthardt i. m. 382. 1. Bensow i. m. 59. 1. Herzogt. RE. 3. kiad. 6. köt. 158 - 163. 1. (Seeberg)
