Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Csengey Gusztáv-tól: A pátriárkák története

A pátriárkák története. 157 voltak olvashatók. A babilóniai források tehát kiegészítik az esemény ótestámentomi adatait, igazolják a 14-ik fejezetben elbeszélt háború szereplőit, egymáshoz való viszonyukat, politikai törekvéseiket, de a háború gyászos végét bölcsen elhallgatják. A bibliai elbeszélésből tudjuk meg az elhallgatás okát. Az elhallgatás mindig el akar takarni valamit. Nem akarunk ebbe a hibába esni, azért nem hallgatjuk el a 14-ik fejezet ellen intézett legújabb támadást: Winckler nézetét, ki ezt a fejezetet olyan gyártmánynak tekinti, melynek tárgyát egy izráeli írástudó Kedorlaomerre ós Tid'alra vonatkozó babilóniai hymnusokból merítette, melyekben azonban Ábrahámról és a megemlített izráeli helynevekről szó sem volt. Miután a szerinte többszörösen átdolgozott elbeszélést elemeire felbontja s az ős szöveget kimutatni törekszik, arra az eredményre jut, hogy az elbeszélés az izráeli szerző kombinációja, ki a babilóniai legendát hazai földre ültette át s Ábrahám alakjával hozza kapcsolatba. A legenda eredetileg Babilónia elnyomóinak vereségéről szólott, de a benne szereplő királyok ős helyek nevei a költői képzelet alkotásai. Az izráeli írástudó azonban a talált neveket hazája földjére vitte át s ott határozott helyekkel azonosította (pl. Sziddim völgyében, ez a Sóstenger, 3-ik v.); a győzőt, kinek bizonyosan szintén költött neve volt, Ábrahámmá változtatta át s így csinált a babilóniai hymnusból, vagy aminek Winckler később nevezi: legendából izráeli lokális mondást.

1) Winckler azonban ezt az egész következtetést csak úgy igazolhatná, ha fel tudná mutatni föltevése eredetíjét, a babilóniai legendát abban a konstrukcióban, ahogy ő reá hivatkozik. így azonban következtetése csak föltevés, az állítás pedig nem bizonyítás. így minden régi történetet meg lehet gyanúsítani, így a jelenkor nyilvános irodalmáig semmi bizonyos sincsen. Ha egy történeti adat egy más forrás történeti adatával van kiegészítve, akkor az egyik a másiknak hitelességét igazolja. Ezt minden történetírónak akceptálni kell, különben nincs történetírás. Abban igaza van Wincklernek, hogy a Gen. 14-ik fejezete nem maradt ránk változatlanul a maga eredeti alakjában. A 10. v. szerint Sodorna menekülő királya a Siddimvölgyi aszfaltgödrök egyikébe beleesett és elveszett, nem vonulhatott tehát a győztes Ábrahám elé, amint ezt a 17. v. mondja. A mai előadás tehát két variansból van egybeékelve. A helyes szöveget Hőmmel

2) szerint igazítom ki úgy, hogy a 17-ik, 21 és 22 v.-ben Sodorna királya helyett Melkhiczódekh neve kerül a szövegbe. ') Lásd; Winckler: Geschichte Izraels. II.-ik kötet, 26-34 lap. '

i) Dr. Hőmmel Frigyes: Die altizraelitische Überlieferung in inschriftlicher Beleuchtung. München 1897.