Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Erdős József dr.-tól: Az újszövetségi kánon és az őskeresztyén irodalom

40 Dr. Erdős József. felszínes egyházi író, idős korában pedig Konstantin császár fiának Crispusnak a nevelője, meghalt 330 tájban. Reá a keresztyénség erkölcsi tartalma gyakorolt vonzó hatást és ennek taglalása folytán úgy találta, hogy az igazi vallás ós az igazi bölcseség azonos. Ebből azt következtette, hogy a lelki míveltség csakis a keresztyónségben szerezhető meg. Ethikája tehát az Isten és felebarátaink iránt való szeretet törvényének alapján »mozog, épen azért érveit is nem az értelemből, hanem a bibliából meríti. A biblia óceánjának mélységéig azonban nem bírt eljutni, a mit igazol az, hogy a jó és gonosz kimagyarázásánál a dualismus örvényét és szikláját nem tudta elkerülni, továbbá chiliastikus ábrándok után futott. Ezért és más hasonló theologiai fogyatkozásaiért s kritikai szegénységéért Hase (Kirchengeschichte 1. Leipz. 1885 ρ. 255) keresztyén sophistának nevezte, viszont azonban szép és ékes előadásáért, könnyed tetszetős folyékony, mondhatnók remek latin stylusáért és formai kiválóságaiért Pico Mirandola (1470—1533) után (Opp. Jo. Franc. Pici Mirandulae. Basil. 1573 p. 21) átalánosan „keresztyén Cicero" dísznévvel tisztelte meg őt az utókor. Müvei közül fenmaradtak a következők: 1) De opifício Dei vei formatione hominis ad Deinetrianum auditorem suum, a mely bárminemű keresztyén vonatkozás mellőzésével túlnyomóan bölcsészeti jellegű értekezés a test ós lélek mivoltáról s rendeltetéséről. 2) Divimirurn institutionum libri septem, a mely tárgyal Isten egységéről, a bűn eredetéről, az ál bölcselkedésről, az igazi bölcseségről és vallásról, az igazságról, a helyes istenimádásról és az örök boldogságról. Az V. könyv rendén diadalmasan vitatkozik Hieroklessel, a ki a diocletianusi üldözés idejében a keresztyének felett ítélkező bíró volt Bithyniában és λόγος φιλαλή&ης című iratában is bántalmazta a keresztyénséget. 3) Epitome, a melyet Hieronymus még csonka alakjában ösmert, de a 18. században Scipione Maffei (Turin 1711) ós Pfaff (Páris 1712) felfedezése révén már teljes egészében méltathatott az irodalomtörténet, 4) De ira Dei, a mely azt a problémát világítja meg, ha vájjon Istenben megvan-e a harag ? A megoldás igenleges, azzal a meghatározással kapcsolatban, mely szerint Istennek haragja a bűn eltávolítására irányuló lelki indulat. Többektől kétségbe vont, de ma már igazolt authentiájú iratai: 1) De mortibus persecatoram, melyben a keresztyen üldözést Isten meglátogatásának, az üldözők megbünhödésót pedig kikerülhetetlennek nyilvánítja. 2) De ave Phoenice bájos regés költői ecsetelése a phönix madárról szóló pogány mythosnak, keresztyén eszmékkel elegyítve. Elveszett iratai nóvszerint 1. Symposion. 2. Hodoeporicum, hexameterekben szerkesztett útirajz. 3. Grammati-