Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Antal Géza dr.-tól: Jézus élete és a Napoleon-legenda

Jézus élete és a Napoleon legenda. 309 egyetlen fiát az osztrák Mária Lujzával való házasságából a tavaszi napéjegyenlőség napján születettnek mondják, azon a napon, amikor a vetés fejlődni kezdődik. 7. Azt mondják, hogy Napoleon egy nagy veszedelmet pusztított el, mely Franciaországot terrorizálta s melyet a forradalom hydrájának neveztek. A hydra, kigyó s így itt csak a Python kigyóról lehet szó, arról a szörnyetegről, mely Görögország rettegése volt s melyet Napoleon kivégzett. A monda hozzáteszi, hogy ez volt Apollon első cselekedete. Ez ismét vág Napoleonra, akiről azt mondják, hogy uralko­dását azzal kezdte, hogy a francia revolutiót megsemmisí­tette, ami nyilvánvalóan nem egyéb mesénél, mert revolutio a latin „revolvere, revolutus" szóból származik s annyit jelent, mint összetekerődzött kigyó. 8. Napoleonnak 12 aktiv tábornoka volt serege élén s ezenkívül 4 nem aktiv. Az a 12 az állatkör 12 jegye. Ezek Napoleonnak, vagyis a napnak parancsa alatt vonulnak fel, mindegyik a csillagsereg nagyszámú szakaszát vezényelve. A 4 nem aktív pedig az égtájak 4 szilárd pontja (észak, dél, kelet, nyugat), melyek az ég általános mozgásában nyugaton maradnak. 9. Azt beszélik, hogy ez a nagy hadvezér sok fényes sereggel győzelmesen hatolt át a déli tájakon, de nagyon messzire előnyomult északra s innen kénytelen volt visszatérni. Mindez nem jelent egyebet, mint a nap égi mozgását az ég­boltozaton. A nap is felkel délen s az északi forduló körig halad, itt azonban kénytelen megfordulni s a déli forduló körig visszamenni. Ennek alapján költötték Napoleon szerencsétlen moszkvai hadjáratát ós visszavonulását. 10. A nap keleten kell fel s nyugaton száll alá. Igy jött Napoleon is keletről Egyptomból, hogy Franciaországban dicsőn uralkodjék s 12 éves uralkodás után — ez a 12 órája a napnak — eltűnt a nyugati tengerben. „Csak egy napig uralkodott" — mondja Nouvelles Messéniennes szerője — ahol Napoleonról szól s ezzel elárulja azt az igazságot, hogy a 12 óv nem egyéb, mint a napnak 12 órája s hogy Napo­leon a nap. Nos ezt a napmithoszt elfogadták a népek. A franciák kiképezték a mondát, hogy a maguk hiúságát legyezgessók s nagyon tetszett nekik, akik a föld első népének tartották magukat, hogy egykor állítólag egész Európán győzelmesen át gázoltak ós az egész földrész lábaiknál feküdt. A nemzeti büszkeség volt az, amely a briteket is e monda elfogadására bírta. Angolország az egyetlen ország, melyre Napoleon soha­sem lépett, Angolország hajóhadai űzték el őt a tengerekről s ahol angolokkal áll szemben, ott vereséget szenved (Akre Spanyolország, Waterloo), végre is Angolország fogja el s

Next

/
Oldalképek
Tartalom