Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Antal Géza dr.-tól: Jézus élete és a Napoleon-legenda

302 Dr· Antal Géza. Napoleon jellemét illeti, már láttuk, hogy effelől az ítéletek különbözősége a lehető legnagyobb. Némelyek szerint bölcs, emberszei'ető, nagylelkű hős volt. Mások úgy rajzolják őt, mint a kegyetlenség, alávalóság s hitszegós szörnyetegét. Némelyek ínég ellenfelei közül is nagy elismeréssel szólnak politikai s hadvezéri képességeiről. Mások meg épen őrültnek nevezik. — Mit higyjünk mindezekről? Ha hajlandók vagyunk mindazt elfogadni, amit elbeszélni hallunk, akkor hinnünk kell nem egy, de két, vagy három Napoleon létezését. De ha nem akarunk elfogadni semmit, csak azt, ami autentikusan be van bizonyítva, akkor kényszerülve oda jutunk, hogy egyáltalán kételkedjünk ez ember létezésében. Miként történhetett azonban meg — igy kérdezhetné valaki —, hogy az európai emberiséget oly soká s oly galádul meg lehetett csalni? Ez kimagyarázható egyszerűen a tapasztalat által, melyet gyakran tehetünk, hogy t. i. a csalás nagysága és szemérmetlen volta képezik annak legbiztosabb támaszait. A milliók, akik annyi évszázadon s évezreden keresztül Mózesben, Buddhában, Jézusban és Mohamedben hittek, kölcsönösen egymás támasztókaiul szolgáltak. Mivel nincs meg az akaraterejük, hogy közönséges előítéleteket lerázzanak magukról s a tömegnél bölcsebbek merjenek lenni, elhitetik magukkal, hogy annak, amit oly sok ember annyi időn keresztül igaznak tekintett, valósággal igaznak is kell lennie. De hát mit szóljunk azok tanúbizonyság tóteléhez, kik azt mondják, hogy saját szemeikkel látták Napoleont? Hát nem bizhatnak ezek a maguk érzékszerveik bizonyos s ágában ? Tulajdon nagyatyám beszélte 55 évvel ezelőtt, hogy látta a félelmes embert. De amint a dolog mélyére akartam jutni, a következő biztos eredményre juthattam csupán: nagyatyám egy napon kiment, hogy egy parádét végignézzen. Ez alkalommal egy kicsiny, sárgás arcú s igen jelentéktelen kinézésű ember lovagolt el mellette, akiről néhányan polgártársai közül, kik sohasem voltak szülővárosuk határain kívül azt erősítgették, hogy ez a lovag az a rettenetes ember, akiről az újságok mindennap beszélnek s akiről oly sok csodás elbeszélés kering. Ez volt minden. S hogy mennyire nem elégséges ez arra, hogy Napoleon létezését igazolja, azt már láttuk fentebb. — Épen igy vagyunk egy másik tudósítással, melyet körülbelül 40 évvel ezelőtt egy angol barátom közölt s mely szerint ő még ismert olyan embereket, kik 1815-ben Plymoutba utaztak, hogy láthassák a fogoly Napoleont, kit Szent Ilona szigetére akartak hurcolni. Amint a dolognak jobban utána jártam, a következő tényállást derítettem ki: ezek az emberek egy csónakban kieveztek a kikötőbe, megállottak egy hadihajó közvetlen közelében, mely-