Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Jónás Jánostól: Az erkölcs alapja

Az erkölcs alapja. 281 tudományban és gyakorlati életben egyaránt. Ε felfogás az anyagnak és az erőnek bálványosított fogalmából hézag nélkül vélte felépíthetni az egész mindenséget és hamarkodva a lelki élet jelenségeire is alkalmazta a chómiában s a fizikában fényesen bevált képleteit. Hamarkodva, mondom, mert csak állította, de soha elfogadhatóan be nem bizonyította, hogy az érzés, az Ítélés s az akarás az anyagnak s az erőnek csak épen olyan mértékre fogható funkciói mint az atómok vegyülése vagy a testeknek mozgása. A gondosabban bíráló kutatás nem zárkózhatott el annak megismerésétől, hogy hiszen az atómok s az erők mivoltáról sem tudunk jóformán semmit sem, és hogy még sokkal homályosabb, sokkal hézagosabb a tudomásunk arról a titokzatos valamiről, amit szellemnek, léleknek, öntudatnak nevezzünk. Nem zárkózhatott el különösen annak megismerésétől, hogy még a testi világ ezerféle tüneményeinek körében tudásunk csak konstatál, csak megállapítja azt, ami így vagy amúgy van, történik, kisüti talán azt is, mért van így ós mért kell így történnie: a lelki élet sokkal bonyolódottabb jelenségeiben öntudatunk nemcsak konstatál, hanem követel is, nemcsak megállapítja, hogy az ilyen természetű ember ilyen meg ilyen körülmények között ezt vagy amazt fogja tenni, hanem követeli is, hogy akármilyen természetű ember akármilyen körülmények között ezt tegye, amazt pedig kerülje, egyszersmind a lelkiismeret helyeslésében vagy furdulásában ?. földi bíróénál sokkal hatékonyabb ítélettel szanktionálja a maga erkölcsi parancsait és titalmait. Az akarat világának emez el nem tagadható jelenségei számára keresi a tudományos magyarázatot az észszerű ethika. Keresi azt az akarat indítékaiban és céljaiban, amelyek elérésére, amelyek megvalósítására az akarat törekszik. A mindennapi élet tapasztalatai alapján közel fekszik annak feltevése, hogy akarásunk egyetlen indítéka az önérdek, egyetlen célja saját magunk java ós boldogsága, a görög szóval úgynevezett endaimonizmus. Aminekünkmagunknak hasznos, az a jó, ami nekünk magunknak káros, az a rossz. Ε hasznossági vagy idegen szóval utilitárius elv alapján különösen angol írók, Hobbes, Hume, Bentham, Stuart Mill és mások valóságos számtani tudománnyá fejtették ki az erkölcstant. Mivel nem tagadhatták a tényt, hogy az ember sokszor bizony olyant is tesz, ami közvetetlenül neki magának kárára van, azt törekszenek bebizonyítani, hogy akaratunk minden egyes elhatározásában nagyon bonyolódott számvetést ejt meg: számítja és mérlegeli nevezetesen a közvetotlen s a közvetett hasznot, mert hiszen közvetve abból is eredhet ránk nézve haszon, amit embertársaink