Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Masznyik Endre dr.-tól: A magyar reformátió eredeti jellemének kérdéséhez

A magyar reformatió eredeti jellemének kérdéséhez. 225 János kezébe került, aki is épp azzal mutatta meg, hogy őt a mozgalom megindítására nem személyes motívumok késztették, hogy a superintendensi címet holtáig elhárította magától s csakis annak tisztét gyakorolta esperestársaival teljes egyetértésben s igen valószínű, hogy épp ez alapon tartották őt utóbb egyesek valóságos superintendensnek. Egyébként kétségtelen előttem, hogy Reczés János egyéniségét és törekvéseit általában igen balul ítélik meg protestáns történetíróink. Szinte közvéleménnyé lett az 1599-ben ismeretlen szerzőtől (talán ép Beythe István András fiától) irt és kiadott „Az igaz Köröztyénökteöl meg hasonlot confessionariusoknak ragalmazo Articulusok ellen Írattatott Igaz mentség" című irat alapján, hogy a dunántuli ág. hitv. evangelikus egyházban bekövetkezett visszavonásnak, egyenetlenségnek és szakadásnak — mint maga az írás szerzője mondja — Reczés János és „az ő tisztösségkivánása" az oka. S csodálatos, hogy ez állítást még a mi Fabónk is készpénznek veszi s a nélkül, hogy olvasta volna, mások szavára elhiszi, hogy „a megmagyarított Formula Concordiae előszavában Beythe szemtelenül gyaláztatik— s örül, hogy a 70 éves aggastyánnak akadt megboszulója t. i., a már említett „Igaz mentség" irója.

1) Hát aki az „Egyesség könyve" előszavát elolvassa, épp ellenkező eredményre jut s kénytelen megállapítani, hogy amily szerény (azon idők szokásához és az <adott körülményekhez képest) a Reczésék hangja, — oly durva, ne mondjam szemtelen az Igaz mentség irójáé. Hiszen Reczés egyebet sem tesz, mint hogy egész tárgyilagosan előadja az ág. hitv. evangelikus anyaszentegyházban támadt veszedelmes visszavonás és az abból származott szitkoknak okait s védekezik az ellene és társai ellen szőrt utálatos rágalmakkal szemben, amiknek rejtett célja az ő igaz tudományuk gyűlölségessé tétele volt. Míg Beythet hivatalbeli hűtlensége miatt kérdőre nem vonták, addig neki ő és társai „szerelmes atyafiak" voltak, sőt Beythe ép Reczést a maga helyettesítésével is megbízta „kieresztvén őt — az „Igaz mentség" irója szerint is — a gyülekezetek vizitálására is". Amint azonban az ágostai hitvallás védelmére keltek s a titkon terjedő Karlstadtféle s Zwingliféle tanok ellen síkra szálltak és Beythét felelősségre vonták, sőt hivataláról letették, — maga Beythe azonnal „káromló levelet külde rájuk ós elnevezte őket fejenként lopóknak, paráznáknak, emberöldöklőknek, hittől szakadtaknak és mindenféle fertelmes bűnökben heverőknek". Az „Igaz mentség" irója pedig Reczést egyenesen azzal rágalmazza meg, hogy: „A mig köztetek jára, csak borral háromszáz forint árával tódátok visitálását meg. Kit közöletek kurvafiának szidott, kit egyéb ondosággal. Ez végre kellött volna-e gyakran ') L. Beythe I. életrajza Pest, 1866. 38 I. Theol. Szaklap VI. évf. 15