Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Erdős József dr.-tól: Az újszövetségi kánon és az őskeresztyén irodalom

Az újszövetségi kánon és az őskeresztyén irodalom. 19 κοσμικούς άρχοντας υπέρ ης μετβει φιλοσοφίας πεποίηται απολογία1, továbbá προς "Ελληνας és προς 'Ιουδαίους műveit. Mindezek azonban a neki tulajdonított περί τον μή δεΊν προφψην εν εν.στάσει λαλείν című montanista ellenes polémiával együtt elvesztek. Mellto sardesi püspök, Marcus Aurelius Antoninus uralkodása alatt, mint korának tudományban, kegyességben, szónoklásban és irodalmilag egyaránt kimagasló alakja, Eusebios (IV. 26) és Hieronymus (de vir. illustr. 24) szerint tizenhét munkát írt görög nyelven; ezek közül azonban a legtöbbnek csakis a címe, némelyikből pedig csupán némi töredékek maradtak fön. Legnevezetesebb a Marcus Aurelius Antoninus Verus császárhoz (161—180) intézett apologiája νπέρ τοϋ xad·' ημάς δόγματος απολογία, melyben a polytheismust és bálványimádást hatalmasan cáfolja. Ennek a syr fordításban fönmaradt munkának az authentiáiát azonban némelyek kétségbe vonják. Az apokalypsishez írt kommentára περί της άποκαλυψεως Ιωάννου (catena) nevét is többször emlegetik, noha belőle csak pár sor fragmentumot ismerünk. Mivel Tertullianus nagy dicsérettel halmozza el Melitót, mint elegáns et declamatorium ingeniumot, (Hieronym. de vir. illustr. 24), ebből némelyek tévesen azt következtették, hogy Melito montanista volt. (V. ö. Piper, Theol. Stud. u. Krit. 1838. I. 86.) Claudius Apollinaris ('

Αηολινάριος) hierapolisi (phrygiai) püspök apologiája (anno 172 aut 173) προς"Ελληνας (libri V), περί αληθείας (libri II), tata της των ΦρυγιΖν αΐρε'σεως és περί του πάσχα gyér töredékek kivételével elkallódtak, de a rólok fönmaradt történelmi feljegyzések (Euseb. IV. 26. Hieronym. de vir. illustr. 26) szerint annak idején számot tevő munkák lehettek. Hermeias bölcsész apologeta 180—200 táján írta 1. Kor. 3 19-ből kiindulva διασυρμός των εξω φιλοσόφων 10 fejezetből álló és egész terjedelmében reánk szállott dolgozatát, a melyben ostromot intéz a pogány bölcsészek ellen, a kiknek a legtöbb tételről, p. o. Istenről, lélekről, világról szóló ellentétes és merőben hiábavaló vélekedéseit élcelő és csipkedő modorban nevetségesekké teszi a végből, hogy a pogányok annál nagyobb buzgósággal igyekezzenek megösmerni ós elfogadni a keresztyén philosophiát, nevezetesen az evangéliomot. V. ö. Otto, id. mű. Mindezek a nevezett görög írók, a keresztyénség ellen irányzott támadások alaptalan voltát, a keresztyénség isteni eredetét, a pogányság erkölcstelen és léha életelveit s a bálványok hiábavalóságát igazolják. A mélyebb gondolkozású görög bölcsészek józan nézeteit elégteleneknek tartván a saját hitbeli meggyőződésük támogatására, a kijelentés ok2*