Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Könyvismertetés

158 Könyvismertetés. 158 kiált feléje. És itt mindjárt előre bocsátom, hogy egyházi beszédek bírálatánál ez gyakran előforduló dolog. Hiszen az egyházi beszédben még így a nyomtatott betűn át is látok egy egyént, aki ezen át nyújtja azokat, a melyekkel engem meggyőzni, bennem bizonyos érzéseket kelteni stb. akar. És az egyén az én subjektiv álláspontom szerint lehet rokonszenves, vagy visszataszító. Az egyik bírálóban sem a prédikátor személye, sem az ő nézete nem kelt rokonszenvet. Vissza a sötétségbe a honnan jöttél, vissza abba a „fészekbe", a melyből kiröppentél, körülbelül ebben a szelid ker. szeretetre és türelemre egyáltalán nem valló jó kívánságban összepontosulnak az illető bírálónak érzelmei, amelyek benne ezen könyv átolvasása után felkeltek. Amint az illető bírálatból kivettem, szerzője a modern theologia híve, ez az ifjú János pedig a Zebedeus fiai haragjával fordul azok ellen, akik az ő Krisztusát, amely Logosz-Krisztus, mint a modernek mondják, meg nem értik, illetve be nem fogadják. Vakhit, pietisztikus szüklátkörüség stb. szülöttei ezen beszédek, mondja a bíráló; lángoló Krisztus-hit és szeretet még kiforratlan, neofita izű termékei, mondom én. Megragadta, prédikálta-e azt a mi keresztyénség igazi lényege ? Hitével igen, de a szeretetben még sokszor fogyatékos. Szólja-e az igazságot ? Igen, de nem mindig kellő szeretettel. Legalább is nem azzal, amely az öreg Pál szivében élt, a midőn a Filippiekhez írt levelet (1 14-19.) Elmondta a szerző ezeket a beszédeket az előttünk lévő alakban? én azt hiszem nem, mert hiszen nem egygyel bizonyára nyitott ajtókon döngetett volna gyülekezetében, azokkal t. i. a melyekben oly vehemensen ostorozza azokat, akik az ő hivő szivét ellentmondásokkal „megszurkálják". Ilyenek ott bizonyára nem voltak és ilyen ellentmondásokat azok a hivek még csak nem is hallottak. Az apologetikus prédikációknak megvan jogosultságuk, szükségességük, de valóban sok prédikátor játszik a tűzzel és esik abba a hibába, hogy híveinek mindegyikében egy-egy lappangó Darwint, Haeckelt vagy épen Strausst stb. lát. Sokan megkorbácsolják a jelen nem levő szegény „tudományt" úgy, hogy a hallgatók szinte elszörnyednek ennek borzasztóságán és mi sem természetesebb, mint hogy nem is vágyódnak utána. Megszivlelesül ajánlom ezt az ifjú szerzőnek! A bűntudat ébresztgetése! Valóban úgy látom, hogy egy egész világ választja el a szerzőt bírálójától e téren és nem csodálkozom, hogy meg sem értette, vagy helyesebben mondva nem méltányolta, sőt nevetségessé igyekezett tenni e téren. Hát a mit a modern theologia mond a bűnről, az lehet nagyon tetszetős az önmagával eltelniszerető emberre nézve, de tudjuk azt, hogy azoknak, akik a keresztyénséget igazán „megélték", azoknak más tapasztalataik voltak e téren, mint a pantheismus felé hajló modern felfogásnak. De nem is épen erről van itt szó.