Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Lapszemle

Lapszemle. 153 Iában csak többé-kevésbbé mythikus, symbolikus alakban tudunk beszélni, akár tudatában vagyunk e ténynek, akár nem (V. ö. Sabatier symbolisrnusát) Troeltsch ezen állításaival szemben csak szélesebb keretben mozgó kritika alapján foglalhatnánk állást, mint a mely itt rendelkezésünkre áll. Walther Frigyes, stuttgarti lelkész „új elmélet a vallás lényegéről" kissé nagy igényű cím alatt a vallásnak és keresztyénségnek az értelmes gondolkodás szempontjából való jogosúltságát azzal igyekszik bizonyítani, hogy a vallásos gondolkodás épúgy mint minden emberi gondolkodás az embernek közvetlen élettapasztalatában szerzett s fokozatosan tisztuló fogalmait alkalmazza az életnek új jelenségeire, itt a nagy világfolyásnak az embert érintő tényeire s az ezekben megnyilatkozó világfeletti hatalomra, úgy hogy azokban a fogalmakban, melyeket a különböző korokban a különböző népek és vallások ezen az emberi életet átfogó és vezérlő világhatalomra alkalmaztak, általában az emberiség szellemi életének fejlődése tükröződik. Ebből a szempontból a keresztyénség azért a legtökéletesebb vallás, mert nincsenek fogalmaink, melyekkel azt a világkormányzó hatalmat úgy tudnók jellemezni, hogy az előttünk még bizalmasabbá s úgy saját életünkre, mint a kulturfej lődésre áldásosabbá válhatnék, mint ha Istent a keresztyénség egyszerű tana szerint atyánknak tekintjük. A positiv kijelentésfogalom itt is hiányzik. Norström, gothenburgi tanár azt a kérdést veti fel: „milyen értelemben megváltónk Jézus? ' Nagyjában Eucken nyomain halad. A vallás lényegét az Istennel való tényleges, személyes viszonyban látja, mely az embert ujjászüli és egy magasabb, örök szellemi világba emeli. Ez minden embernek személyes ügye s épen az embernek ezen Istenhezfordulásában, újjászületésében és ennek alapján végbemenő erkölcsi tökéletesedésében áll a megváltása. Ez tehát a szerző értelmében semmi vonatkozás szerint sem üdvtörténeti tény, hanem pusztán subjectiv erkölcsi folyamat, melyre nézve Jézus jelentősége abban áll, hogy ezt a folyamatot a századokon áthaladó hivőközösség által közvetített eleven szellemi behatásával megindítja, az embernek az Istenhez való közvetlen viszonyát előkészíti és tökéletességre viszi. A mit a szerző' e felfogás korlátai között, de a személyes meggyőződés jóleső melegével a vallás nélküli kultúra ürességéről és céltalanságáról, a vallásnak, mint az Istenhez való közvetlen személyes viszonynak föltétlen értékéről, a vallásban a mystikus elemnek lényeges jogosultságáról, a keresztyénségnek jelenkori helyzetéről ós feladatairól mond, azt érdemes megszívlelni vagy legalább meggondolni. A minek az előbbi cikkben részben hiányát éreztük, azt megtaláljuk a következőben, melynek szerzője tíirgensohn, dorpati theol. magántanár. Egy személyes vallomás alakjában felel arra a kérdésre: „miért ragaszkodnak modern keresztyének is a Jézus