Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Lapszemle

Lapszemle. 151 kúlt történeti vallás talaján fejlődhetik ki és mégis a vallásnak történeti és egyéni személyes elemei között nem ritkán oly feszültség támadhat, mely mindakettőt veszedelemmel fenyegeti. Közelebbről előfordúl az az eset, hogy a vallási tan, mely eredetileg nem egyéb, mint a vallási tapasztalatnak természetes kifejezése és felszólítás hasonló vallásos tapasztalatra, az áthagyományozás útján elvesztheti a vallásos tapasztalattal való ezen összefügését s az eleven vallásosság helyébe bizonyos hagyományos tanoknak a külső tekintély és megszokás alapján való elfogadása lép. Egy másik nagy nehézség akkor áll elő, ha ez a világkép, melyhez a hagyományos vallási tannak képzetei fűződnek, az idők folyamán meghaladottá válik, a mikor is megtörténhetik, hogy azok, akik a régi világképhez vallási okokból ragaszkodnak, a való világban idegenekké válnak, míg azok, a kik az új világképet elfogadják, hajlandók a hagyományos vallási tant mindenestől elvetni s a történeti vallással általában szakítani, holott ezzel elszakadnak azon eleven erőktől is, melyek a történeti vallásban rejlenek. Eme nehézségek és problémák megoldását Steinmann abban az irányban keresi, hogy a theologiának és egyháznak elméletileg és gyakorlatilag folytonosan kell dolgoznia azon, hogy a vallási tan csakugyan ne legyen más, mint a vallási tapasztalatnak tiszta és eleven kifejezése és hogy mindinkább gyarapodjék azoknak a száma, akik önálló vallásos tapasztalatra jutnak, ha ezt talán különféle alakban fejezik is ki. Pöhlmann (Nürnberg) „a vallásosság, erkölcsiség és socialismus" egymáshoz való viszonyát tárgyalja s azt igyekszik kimutatni, hogy e három szorosan összetartozik, nevezetesen, hogy az életteljes vallásosságból természetes módon fejlődik ki az igazi erkölcsiség, valamint az egészséges socialismus. Mit szólunk azon eszméjéhez, hogy az erkölcsiség ápolására vallási alapon és sociális irányban egy nagy szervezetet kellene alkotni, az egyház mellett, de ezzel barátságos viszonyban? Höring, tübingeni theol. tanár egy világosan és melegén megírt szép cikkben, mely a referensben kedves személyes emlékeket idézett fel, fejtegeti „a vallási Individualismus jogosultságát és határát." Szerinte a vallási Individualismus a keresztyén embernek ős- és alapjoga, melynél fogva az örök szeretet Istenével személyes viszonyban, személyes közösségben él: de a hol a vallási Individualismus joga gyökerezik, ott vannak megvonva korlátai is: a szeretet személyes Istenének gondolatában, mert az az Isten nem csupán az „én Istenem'·', hanem a „mi Atyánk", tehát Istene, atyja a mi embertársainknak is, akik azáltal testvéreinkké válnak, mint velünk egyenlőjoguak. Itt vannak az Individualismus korlátai, melyeket az egészséges Individualismus az által múl felül, hogy a neki adott talentumokkal szeretetből szolgálja embertársainak, a közösségnek javát, üdvét. Ebbe az eszményi világításba helyezi azután Häring a gyakorlati vallásos-