Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Payr Sándor: A pietismus paedagogikája
44 Paye r Sándor. az életből vett és az életre alkalmazott népies beszédeivel, Grossgebauer, a kíméletlen rostocki próféta ,, Wächterstimme an den verwüsteten Zion" szózatával és mások mind új tavaszt, új korszakot hirdetnek, az evang. keresztyénség megújhodásának idejét. Sőt az új szellő átcsap a szomszéd római egyházba is. Belgiumban és Franciaországban a jansenismushan Augustinus kel új életre s a jezsuita scholastica és morál által ki nem elégített buzgó pápisták a mysticismus és quietismus karjaiba menekülnek. 1) Ezt az új szellemi áramlatot érezte meg, ennek hatása alatt állott, ennek adott határozottabb irányt és kellő kifejezést Spener, a pietismus atyja. Örömmel tesz vallomást: „Certe jam ab aliquo tempore videbar mihi notare aliquid analogon ei seculo, cum reformatio divina magni nostri Lutheri coelitus instaret" (Gonsilia latina III. 168.). A pietismus mint egyháztörténeti jelenség Spener nevéhez fűződik. Neki kellett a gyűlöletes pietista nevet magára vennie. A vallásosságnak ez életre való, igazi keresztyén megnyilatkozása bizonyára szebb és rokonszenvesebb nevet érdemelt volna. Mi tehát az a pietismus, amely ily történeti uton keletkezett s bizonyos időhatárok között jelent meg, mi a pietismus lényege? Erre nézve maga Spener jelöl irányt fentebbi szavaival: aliquid analogon seculo reformationis. A pietismus reformáció a reformáció után. Igy Ítélik meg igen tekintélyes theologusok: Riggenbach, Tholuck, Becker, Stähelin. Ez utóbbi, volt jeles báseli egyháztörténetiró az alapitónak életét is e cimen írta meg: Spener, als Reformator nach der Reformation (Basel 1870). Ε megtisztelő elnevezésekkel szemben azonban nem hiányoznak a pietismust teljesen rosszaló és elitélő vélemények sem. A nagynevű liitschl szerint pl. aki három kötetes művet irt a pietismusról (Bonn 1880—1886), ez nem egyéb, mint a reformáció korában erőszakosan elnyomott anabaptismusnak utóhatása s eredetét még messzebbre, a középkori szerzetesi askesisre s clairveauxi Bernát mysticismusára viszi fel. Azért ő, ki a mysticismust egyáltalán száműzi a vallásból, csakis mint téves és beteges jelenségről szól a pietismusról, mely szerinte fél katholicismus, visszaesés és a reformáció elfajulása. Ritschlnek e felfogását az ujabb történetírás egyik legnagyobb tekintélye, Nippold sem helyesli. Szerinte a német pietismusnak igazán kimerítő méltatása, mint a milyent a szabad gondolkodó Hartpole Lecky irt az angol methodismusról, még egyáltalán hiányzik; a Ritschl-féle „Geschichte des Pietismus" ismert műnek dogmatikai szempontja csak annál inkább érezteti az ilyenféle kiegészítésnek szükségét. (Handb. d. neuest. Kgesch. III. 115. 1.). Ritschlnek hatása alatt tévesen ítélte meg a pietismust s majdnem hogy torzképet fest róla Ziegler Theobald strassburgi *) V. ö. Riggenbach Β. tanulmányát: Pietismus, Herzog Reálencyk.
