Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Raffay Sándor: Róma decretuma

Rima decretuma. 311 38. A Krisztus engesztelő haláláról szóló tan nem evangóliomi eredetű, hanem csak Páltól származik. * Ki kell itt emelnünk, hogy a mit Jézusról tudunk, vagy biztossággal tudhatunk, annak forrása csakis a szentírás lehet. Az pedig azt tanitja magának Jézusnak szavaival, hogy földi működése alatt az üdvözítő is folyton Isten hatalma és rendelkezése alatt állott. Ezért kérte a keserű pohár elkerülésének lehetőségét Istentől, ezért nem tudta ő sem az istenország eljövetelének idejét, s ezért helyezte oly közel jövőbe a maga visszatérését, a miből aztán a Pál apostol által is vallott parusiahit keletkezett. A szentiratok nem beszélnek Jézus tudásának határairól, de nem beszélnek tévedhetlenségéről sem. Az ezekre vonatkozó nézetek hát csakis elvonásoknak tekinthetők. Hogy azonban Krisztus kezdettől fogva tudatában volt messiásvoltának, azt nemcsak az evangéliomok erre vonatkozó tanítása, hanem Jézusnak egész céltudatosan irányított működése is bizonyítja. Hiszen ép az volt sokszor megismételt panaszának tárgya, hogy nemcsak kortársai, hanem még tanítványai sem voltak képesek az ő messiási öntudatának megértésére és kellő méltánylására. Messiási öntudata tehát megvolt, sőt fellépése kezdetétől elmúlása pillanatáig folyton egy azonos jellemünek mutatkozik csakhogy sajátossága miatt, mert tisztán szellemi volt, ellentetbo került kora messiási képzeteivel. Krisztus feltámadásának kérdése kezdettől fogva alapkérdése volt a keresztyénségnek. Hogy ezzel állt ós esett a keresztyén ember hite, arra nézve legvilágosabb bizonyíték Acta 2. és I. Kor. 15. Nem is a feltámadás ténye, hanem a feltámadás módja dolgában van eltérés a szentiratok között. Egyetlen szentiratunk sincs, a mely a feltámadás tényét nem hogy tagadná, de sőt csak kétségesnek vagy kérdésesnek is tüntetné fel, vagy szándékosan elhallgatná. Hiszen több alkalommal egyenesen szemtanúkra is hivatkoznak az irók. De a feltámadás módjának elboszélése már lényeges eltérést rnutat. János és Lukács evangéliomának a felfogása egyes részleteiben a merőben érzéki testben való feltámadás hite felé hajlik, más helyein meg ismét inkább annak a páli felfogásnak a tükre, a melyet az Acta is megszólaltat ama kitételben, hogy Jézus több jelben mutatkozott az ő tanítványainak negyven napon át. A feltámadásnak tehát nem a ténye, hanem, hogy úgy mondjuk, a fokozata szempontjából van eltérés az újszövetségi iratok felfogásában, s igy meg kell állapítanunk a