Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

B. Pap István: A legújabb theologia

Az uj theologia. Ily cimmel — „The new theologie" — jelent meg nem rég az angol könyvpiacon egy nagy feltűnést és némely kö­rökben kinos megdöbbenést okozó könyv. Százával jelentek meg néhány hónappal ezelőtt napi és heti lapokban, folyó­iratokban a kritikai ismertetések e könyvről. Lelkészek, tudósok gyűléseken és szószékeken foglaltak állást e könyv­ben hirdetett tanok ellen vagy mellett. Megszólaltatták az atheista tudomány nagymesterét, a német Haeckelt ós az angol istentagadás matadorját, a szocialista lapnak „Clari­onnak" szerkesztőjét: Batschfordot is e könyv értékét illetőleg. A könyv elterjedésére vonatkozólag jellemző, hogy az előttem levő példány, a melyet a munka megjelenése után nem sokkal szereztem, már az „5-ik kiadás" jelzésés­sel került forgalomba. Csodálatos jelenség ez a mi felfogá­sunk szerint! A ki azonban figyelemmel kíséri a külföldi theologiai mozgalmakat, nem fog csudálkozni ezen. Én úgy látom, hogy már rég érdeklődtek az emberek annyira a vallás, illetve a theol. kérdések iránt, mint épen most. Tudósok és laikusok szinte lázas érdeklődéssel fordulnak, figyelnek azon irány felé, a honnan valami aj megoldást reménylenek a lelkeket mozgató nagy problémákra nézve. Az igen kényel­mes agnoszticismus, ha jól ítélünk, úgy látszik kezdi hitelét veszíteni és a „tudomány csődje"-nek elfogadása ellen, mint ezt untalan megismétlődő jelenségekből látjuk, a materialis és ideális felfogások egymással vetélkedve védekeznek. Ko­moly, számottevő gondolkodók, természettudósok, nem kö­zönnyel, hanem legnagyobb érdeklődéssel közelednek a valláshoz és szólalnak fel ennek alapigazságai mellett vagy ellen. És a mi különösen érdekel bennünket, a kik a prak tika theologia szolgálatában állunk: ezek a theoretikus néze­tek most már nem elégesznek meg azzal, hogy tanári ka­tedrákban vagy muzeumokban vonják meg magukat, hanem utat és módot keresnek arra, hogy eljussanak nagy tömegek értelem és érzelem világába, hogy ott életet mozgató és formáló elvekké váljanak. Hogy csak egy-két példát hozok fel erre nézve. Nem rég jelent meg az angol könyvpiacon egy rövid katechiz­19*

Next

/
Oldalképek
Tartalom