Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Schneller István dr.: Az egyéniség és a személyiség az Újtestamentomban
238 Az egyéniség és személyiség az Újtestamentumban. teremtőleg állapítja meg még az üdvre nézve is sajátos viszonyát (kül. R. 9, 2 0 stb). Igenis még az üdvre nézve is; mert más külömben az érzéki természettel járó differentialást egyéniesülést elismeri Pál apostol még az egy isteni νπενμα által meghatározott állapotban is, midőn az egyéniséget, mint χάρισμα-t az egy szellemtest szervekónt teljes jelentőségében feltünteti ; sőt ez egyéniséget még a tulnanban is elismeri Pál apostol, a mennyiben még akkor is, a midőn az emberek sírjaikból feltámadnak, az uj testben is Isten lesz minden mindenekben — még akkor is e szellemi megdicsőült testek is mind külömbözők lesznek, ugy mint a nap és hold és a csillagok fénylő testei a szerint, a mint voltak itt a földön, a szerint a mint külömböző ez a földi test, a mely mint rothadó mag elvettetik a földbe, hogy egészen sajátos testtel támadjon fel (I. C. 15 kül. 38. vers). Elismeri tehát Pál apostol az egyéniséget, mint a melyet az embernek érzéki természete, annak örökölt anyagával épp ugy, mint az Isten által mindenkinek adott sajátos πνενμα-val alkot. Határozott, adott arravalóság tehát az egyéniség, a melyben mint σάρί-ban meg van az objectiv bűnnek hatalma, de egyszersmind mint nfii",ua-ban az ethizálásnak a lehetősége is. Valósággá ez ethizálás önmagától, önmagában azonban nem lesz. Maga az ember erre képtelen Csak a nevelés és pedig a ζ isteni nevelés történeti hatalmak utján ethizálhatja az egyéniséget. Isten az Ábrahámnak adott in αγγελία-jával bemutatta az δ szeretetét, az ő kegyelmét az emberiség iránt s ezzel felkeltette az ember πνεϋμα-iát hitre, bizalomra Isten iránt s ezzel az isteni, a nemes után való törekvésre. Meg nem létezett ekkor, mint elkülönült nemzet, a zsidó. Az e/rayyí/U'a-ban megnyilatkozó isteni ηνενμα nem egy nemzetnek, hanem az emberiségnek szólt. A νους most e ηνενμα-nak szolgálatában nemcsak véges érzéki okokat lát a tényleg létező mögött, hanem látja a láthatatlant, a νοονμενον-t (R. 1, 2 0·) a z állandó, örök hatalmat, az istenséget (u. o.) s az Én a maga sajátos lényegében, szivében felismeri az abba irt törvényt, a mely mellett mint isteni mellett tanúskodik lelkiismeretünk, az egymást vádló és felmentő gondolataink hullámzása. R. 2, 1 5. Ez általános, az emberiség egyetemének szóló kijelentés mellett van Istennek még egy különös kijelentése az emberiségnek egyik kiválasztott nemzetében: a zsidó nemzetben. Az ember érzéki természete túlhatalmas volt, a σάρξ szava túlharsogta az επαγγελία biztató igéit. Nemcsak belső biztató szózatra, hanem egy kivülöttünk létező, a nemzet egész életét átölelő, minden egyesnek lépteit ellenőrző intézményre, a parancsoló és tiltó és ezzel járó jutalmazó és büntető törvényre volt szükség, mely erejével megtörje az érzéki
