Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Raffay Sándor: Stromp László

204 Stromp László. Énünk és világa. Prometheusz máját újból és újból kivágni. Az emberiségnek pedig elküldötte Pandorát egy gyönyörűséges nő alakjában, a kinek szépségét maga Venus istennő adta, Zeüsz pedig egy szelencét bízott reá. íme az emberi tudásvágy egetostromló merészsége s egyúttal kinos vergődése — gyönyörűen példázva a Prometheusz tragikus sorsában. Hozzá meg a pandora szelencéje, a melvben minden hazugság és hitető beszéd — de a reménység is. Az ember sorsa, a midőn kutató elméjével, az érzéki tapasztalatok körén túl hat, tehát azon körbe, a melyet más megismernie nem lehet, nem szabad: hajszálnyira hasonlít a Prometheüsz sorsához; és az ajándék, a melyet e réven nyer, Pandora szelencéjéhez hasonló: sok hazugság, sok hitetés, sok kérdés, de semmi bizonyosság, csak egy — a remény ... Ez az, a mely emberi fajunk képviselőjét, Ádámot is felemeli és megtartja, a midőn átlátva a lót megfoghatlanságát, végül öngyilkos akar lenni; de megvigasztalja ama titkos, a faj megmaradását megsúgó szó az Éva ajakáról s Isten ama fenséges kijelentése: „Mondottam ember, küzdj és bizva bízzál " (Madách: „Ember tragédiája" utolsó szin.) Ezt fejezi ki Lessing is, a midőn az emberi tudás egetostromló vágyára s szük határaira gondol, a következő ismeretes mondásában: ha az Isten nékem választanom engedne a tudás és a tudásra való törekvés között, ón az utóbbit választanám. Mert a teljes tudás birtokában megszűnnék létünk célja: a tudásra való törekvéssel pedig együtt jár a kutatás édes izgalmas öröme és a reménység. Ha jól meggondoljuk a dolgot: Lessingnek igaza van. Stromp László.