Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Raffay Sándor: Stromp László
Énünk és világa. 195 „fizikai segédfogalom !" Az anyagról is beszélünk, de hogy mi az, nem vagyunk képesek megmondani, bárha megnyilatkozása törvényeit ismerjük is 's fel is használjuk. Ily értelemben és megszorítással beszélhetünk a lélekről is, a melynek törvényeit ismerjük 's rendszerbe is foglaljuk, de hogy δ maga magára nézve micsoda: az a tudás számára — örök rejtély marad. A másik eredmény, hogy bárha a lélekről — ismeret szempotjából a fátylat fellebbentem nem is vagyunk képesek: annál inkább beszélhetünk az éntadatról, lelkivilágunk e sajátságos alapmegnyilatkozásáról, a melynek bizonyossága — mint erre Kant ráutalt — gondolkodásom tónyéből kétségtelen módon levezethető. Maradjunk meg hát azért most már csupán e kérdésnél s vizsgáljuk meg további elmefuttatásunk folyamán: 1., mi is ez az éntudat? — és 2., mi szerepe van ez éntudatnak a mi lelki világunkban ? * * * A kérdésre, hogy mi is az az éntudat ? —a legkönnyebben úgy jutunk kétségkívül megoldásra, ha megvizsgáljuk a saját magunkat, a saját énünket. — Induljunk ezért ki a magunk közvetlen érzetéből, vizsgáljunk meg önönmagunkon ez éntudatot — keletkezésében ós lassú kifejlődésében. Előttünk fekszik egy csecsemő gyermek, bölcsőjében alszik édesen. — Egyszerre csak mozogni kezd: arca pirosra duzzad, szemecskéiben hatalmas könycseppek jelennek meg, s már is hatalmas sírásával hasogatja a levegőt. — Édes anyja hozzásiet (tudja jól a jó lélek, hogy a babájának mi a baja), oda nyújtja néki az édes drága életforrást ,s kis zsarnoka — kielégítvén éhét — karjaiban ismét elaluszik. — Alvás, evés: „a növényi és állati lélek" e két első megnyilatkozása — ebből áll egész létvalója. Az emberből egyelőre csak a — külső alakja van meg. Pár hét lepereg s kis emberünk más irányban kelti fel érdeklődésünket. íme ott fekszik bölcsőjében, de most már nyitott szemekkel s merőben rászegzi szemeit egy a bölcső fedeléről zsinóron lecsüggő tárgyra. — Roppant megörülünk. Nini, a baba már fixirozza a tárgyakat, már vizsgálódik, már filozófál. De korai volt nagy örömünk. Próbakép elkaptuk előle a tárgyat azon hitben, hogy majd keresni fogja azt, utána fordúl tekintetével: ámde ő csak teljes nyugalommal tekint tovább is az előbbi irányba, bámúl az űrbe. — A tárgyi világ tehát még nem érdekli őt. Szinte azt mondhatnók, hogy élet nélkül fekszük ott, bár — él; emberi lélek nélkül, bár — lelke van. Hanem megjön a felfedezések ideje is. Első, a mit fáradhatlan szivósággal vesz vizsgálat alá — a saját két kis 13*