Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Raffay Sándor: Stromp László

190 Stromp László. A rait nem látott még a többi Halandó, tépelődő földi. Ha már nem is érthetlek téged! De mi vagyok én ? Mi a lélek ? Oh mert közéig ép a nagy óra, Már készülődik búcsúszóra, Testből a lélek válni készül Mint kard kiröppen hüvelyébiil . . . A történet azt mutatja, hogy az emberi sziv ós elme csakugyan mindig foglalkozott e kérdésekkel s amaz a megoldást a vallás, ez a bölcselem utján kereste. Utóbbi mezőn mióta az ember bölcselmileg gondolkodik, mindig előtérben állott e probléma és pedig Descartesig mint a lélek, utána pedig inkább mint az én kérdése s a felelet, a melyet e kérdésekre a különböző bölcseimi rendszerekben adott és kapott, a legeltérőbb és legváltozatosabb. Nem feladatom itt a különféle bölcselő iskolákat és rendszereket végig ismertetnem; a mi szempontunkból teljesen elegendő csupán azok csoportosítására szorikoznom : s e tekintotben a bölcselő gondolkozásban két főirányt különböztethetünk meg. — Az egyik az úgynevezett materiálismus, a melynek felfogása szerint a lélek minden egyéb létjelenséggel együtt merő anyag; a másik az idealismus (spiritualismus), a melynek felfogása szerint a lélek tisztán szellemi természetű, tehát egy, osztatlan, állandó s az anyagot 'ellemző kiterjedés nélkül való lényeg. Vessünk egy rövid pillantást — mindkét irányra. A materializmus felfogását megtaláljuk mindjárt az eminens értelemben vett bölcselő népnél, a görögöknél, és pedig mindjárt a bölcselet első szárnybontásakor, az ú. n. ó ión anyagelvű bölcselő iskola felfogásában s az első filozofus, a ki a lélekről teljes nyíltsággal és határozottsággal nyilatkozik, Annximenes, a ki azt tanítja, hogy a lélek — levegő. A magyar „lélekzés" szó is ari'a utal, hogy őseink e két dolog, t. i. a lelek és az atmosphärikus levegő között bizonyos kapcsolatot sejtettek. Az efezusi hires „síró bölcselő", Heraklitos viszont úgy találta, hogy a lélek — tűz, égés, minek ellenkezője, s így a lélek elaltatója sőt kioltója a nedvesség. Az ember — miként ezt egyébként az újkor fizikája teljes mértékben be is igazolta — addig él, a mig ég (oxidálódik). Megszűnik tehát a lét az égés megszűntével, illetőleg ha ez égést elfojtja a — nedvesség. Lám a magyar ember józan filozofiája erre is megtalálta a kellő kifejezést, a midőn a szeszital következtében eszméletét, tehát öntudatát, mintegy lelkét vesztett emberre azt mondja, hogy „elázott."