Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Raffay Sándor: Stromp László

Stromp László. 1860—1907. Élete delén, javakorában, munkában edzett testének és lelkének teljes erejében, hirtelen, váratlan, négy napi rettenetes szenvedés után ragadta ki a halál körünkből Stromp Lászlót. Szerdán még szokott jókedvével, bohókás kedélyével járt-kelt közöttünk, senki, ő maga legkevésbbé sejtette, hogy órái meg vannak számlálva. Egy diétái hiba következtében éjjel erős fájdalmak lepték meg, vakbélgyúladás és bélcsavarodás állott be,s attól kezdve a szívós, eleven ember szemlátomást hanyatlott. Vasárnap este megoperálták. Sajnos, hogy ez sem segített többé rajta. Az operáció csak annak a szomorú ténynek megállapítására szolgált, hogy a különben egészségesnek látszó, mindig friss, szinte nyughatatlan emberben a belső részeknek olyan romlása volt folyamatban, hogy a belekben pusztító kór igen rövid idő alatt talán még hosszabb és nagyobb szenvedések után megölte volna. Neki talán jobb, hogy a gondviselés rövid szenvedést szabott rá, a mely bármily nagy volt sem juttatta eszébe a halált, de családjára, s mindazokra nézve, kik őt szerették, ez a gyors válás nemcsak megdöbbentő, hanem nagyon fájdalmas is volt. Elköltözése oly meglepő és annyira leverő, hogy az ember szinte megbénulva áll meg az Isten csodálatos intézkedésének lelket rázó nyomása alatt. Emberileg szólva, Stromp Lászlónak még élnie kellett volna. Fiatal, mozgékony, munkabíró, dologszerető ember volt. Múltja is volt ugyan már, de jövője szebbnek ígérkezett. Őt még mindig a jövő emberének kellett tekintenünk. Hiszen a sok-sok leverő csalódás, a sok nehéz küzdés sem birta megtörni idealismusát. Akinek Theol. Szaklap. V. irt. jg •fai