Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Lapszemle

165 Lapszemle. Az ő törekvéseiknek betetőzése Pauly müncheni zoölogus könyve: „Darwinismus und Lamarckismus" (1905.), amely az életjelenségeknek egy valóságos teleologiai theoriáját adja és evvel egy tapasztalati teleologia alapjait. Ezt mutatja ki aztán a szorzó' Pauly könyve tartalmának vázolásával. A másik apologetikai cikket Hoppe hamburgi tanár írta: „Geist oder Instinkt". A fejlődéstan kedvéért vagy az emberi szellemet az állat lelkéhez szokták lealacsonyítani vagy pedig analógiákat mutatnak fel az állat életében az ember szellemi életéhez s így az ösztön helyébe léptetik a szándékot. Ezen törekvésekkel szemben a szerző kimutatja, hogy az érzéki észrevétel, az ösztönök (Triebe) és a reflexmozgások terén ember és állat közt nincs ugyan különbség, de van különbség köztük a fogalmak és eszmék alkotásában és az ezekre vonatkozó emlékező tehetségben. Ezekben nyilvánul meg az ember szellemi élete, amely megnyilvánulásaival együtt t. i. a kultura, a művészet müveivel ős a vallásos és erkölcsi élettel az embernek sajátossága, melyben az állattól különbözik. A cikk az idevágó lélektani és physiologiai stb. tudományok kitűnő ismeretével tűnik ki, amint azt egy természettudóstól, (aki hivő keresztyén) mint a szerző, máskép várni sem lehet. A rendszeres theologia körébe való Ihmels igen szép és értékes cikke: „Bibel und Bekenntnis". Kiindul abból, hogy már Luther sem hangsúlyozza a szentírás jelentőségét ellentétben a régi egyházi hitvallásokkal. A megújult hitvallásos theologia is úgy nőtt bele a hitvallás becsülésébe, hogy felismerte abban ugyanazon tapasztalatok tanbeli kifejezését, amelyeket ők személyesen tettek. Ennek előrebocsátása után kimutatja a szentírásnak modern lebecsülésével szemben annak egységességét, egyetemességét, páratlanságát és a szentlélek által való keletkezését, ugy hogy az még ma is mint isten üdvkijelentésének tanúbizonysága vallási tekintélyünk. Ha a szentírás a kijelentésről való bizonyság-tétel, akkor a hitvallás felelet az isten kijelentésére. Azért nincs is ellentőt a szentírás és a hitvallás között és az egyház sem mondhat le soha hitvallásáról. Világossága és határozottsága által kitűnik Stange greifswaldi tanár ethikai cikke: „Der eudämonistische Charakter der christlichen Ethik." A szerző ezt az eudämonistikus jellegét a keresztyén erkölcstannak, melylyel azt egyes philosophusok tájékozatlanságból illetik, tagadja. Hiszen Kant ethikája is keresztyén befolyásra megy vissza és a reformátorok ethikája éppen abban különbözik a romanismusétól, hogy az eudämonismust elveti, mikor tagadja, hogy az ember cselekedetei által üdvözül. Sőt az által, hogy a tökéletességet nem az erkölcsi cselekvésben, hanem az istennel való közösségben látja, melynek következménye, de nem feltétele az erkölcsi közösség, megmenti az erkölcsi parancs rtbsolutságát, amelyet a philosophiai idealismus sokszor veszélyeztet. Ha pedig ezen fejtegetésekre valaki azt mondaná, hogy