Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Payr Sándor: A pietismus paedagogikája
144 R a ffa y Sándor. Végül a pietismus nevelésének még egy szép jellemvonása van, mely a főcélnak, Isten országának a fogalmából önkényt következett, s ez az egyetemesség. Miként Isten országának s általában a keresztyénségnek universalis hivatása van, hogy minden népeket nemzeti, társadalmi és nemi különbségre való tekintet nélkül mint egy nyájat az egy pásztor alatt összegyüjtsön és üdvözítsen: úgy kellett, egyetemességre törekednie annak a nevelésnek is, mely fő célját Isten országában lelte meg. És e tekintetben igazán nagyszerű, merész tervek forrongtak Franckenak soha pihenni nem tudó agyában, „Delineation des ganzen Werkes" c. tervrajzában (közli Schmidt i. m. III. 506.) egyenesen kimondja: „Az a célunk, hogy az itteni egyetemnél universalis intézményt létesítsünk az egész keresztyénségnek, de sőt az egész világnak általános hasznára." A külföldi nemzetek számára tervezte a nationum seminariumot. Saját szavai szerint példát akart mutatni és tanítókat akart nevelni idegen népek számára is. Tényleg igen sok külföldi, köztük magyarok is nagy számmal látogatták Hallet. Majdnem oly vonzó erővel birt e város, mint a reformáció korában Wittenberg. Örömmel hirdeti Francke, hogy néhány évvel ezelőtt két tatár fiu is nevekedett intézeteiben, az egyik meghalt, a másik pedig Moszkvában praeceptor egy nyilvános iskolában. Sőt mivel Isten országa minden keresztyénre azt a kötelességet rója, hogy a pogányok megtérítését is tőle telhetőleg előmozdítsa, missionariusokat nevel és küld ki Indiába, felveszi nevelési programmjába a Jcülmissiót. Valóban kevesen tettek annyit Isten országáért, mint Francke, kevesen vontak le Isten országa fogalmából minden követelményt oly lelkiismeretesen, mint ő. Mig Francke így a legszélesebb körben idegen népek közt . és más földrészeken is árasztja a nevelés áldásait, addig Spener a legközelebbi bajt orvosolja s arra tekint, hogy a maga népe körében jusson minden osztály társadalmi állásra való tekintet nélkül a maga jogához. Spener atyja grófi tisztviselő, keresztanyja özvegy grófnő volt. Később két pfalzi gróf fiúnak a nevelője, majd fejedelmek udvari papja és főrangú hölgyek kedvelt gyóntatója. S ez a magas aristokrata körökben forgolódó pap van arra praedestinálva, hogy népnevelő legyen. A környezet őt meg nem szédíti. Benne oly nagy az evangéliomi igazság ereje, hogy a harmadik rend, a mellőzött köznép jogaiért küzd, legjobban érzi magát, midőn a nép fiai közt katekizál a templomban. Ő az udvari pap megszégyeníti a falusi papokat. Spener ebben sokkal nagyobb, mint Zinzendorf, a gróf, ki a mustármag egyesületet főrangú ifjakból alakította s később is papi köntöse fölé kiakasztotta a rendjelet (Palmer, Pietismus i. h. 77. 1.). Spener a nép egyszerű fiait is nagykorú és másokkal egyenlő jogú keresztyénekké akarta nevelni, hogy ismerjék kötelességeiket és tudjanak jogaikkal élni. A consistoriumokba, melyekben eddig
