Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Payr Sándor: A pietismus paedagogikája
140 Payr Sándor kisebb, szabad gyülekezeteit akarta felújítani I. Kor. 14, 3 1. verse alapján: „Mert egyenként mindnyájan magyarázhatjátok, az irást, hogy mindenek tanuljanak és vigasztalást vegyenek". És a Kol. 3, 1 0 versében foglalt intést követte: „A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek bőséggel, minden bölcsességgel, tanítván és intvén egymást ti magatok között psálmusokkal, dicséretekkel és lelki énekekkel, nagy kedvvel énekelvén a ti szivetekben az Urnák". (Pia desid. 98—102. 1.). Az egyetemes papságról írt művében is ajánlja — miként Luther a schmalkaldi cikkekben — hogy a jó barátok hasonló célra összegyülekezzenek, de kiköti, hogy ne legyenek ezek népesebb összejövetelek, a melyek a különválás és nyilvános gyülekezet látszatával bírhatnának s óva int, hogy ezek miatt a közönséges istentiszteleteket el ne hanyagolják, a lelkészeket meg ne vessék, napi munkájokat és hivatásokat el ne mulasszák s általában minden rossz látszatot kerüljenek (Geistl. Priesterth. 77. 1.). Spener a vallásos összejövetelekkel sokat használt és soha sem ártott egyházfelekezetének. Ő a szentírás és a symbolikus könyvek, különösen Luther kátéja értelmében tanít az egyházról. Az egyház, és pedig az ág. hitv. evang. egyház számára nevel. A református egyház ellen, bár a jót elismerte benne, ha szükség volt reá, polemizált is. Több apologetikus és polemikus dolgozattal szállt sikra egyháza érdekében. Szintúgy Francke, bár a hitvitákat kerülte s más vallásúak iránt türelmes volt, de Luther kátéja, az ágostai hitvallás és egyéb symbolikus könyveink szellemében tanított és nevelte az ifjúságot. A pietismus tehát a fő célt, Isten országát soha szem elől nem tévesztve egyszersmind a látható egyház számára is hű és hitbuzgó tagokat nevelt, nevelése egyházi jellegű volt. Ly őrizték meg mindenkor hiven nevelésüknek nemzeti jellemvonását is. Isten országa mellett a német nemzetnek nagysága is ott lebegett előttük mint nevelési cél. A külön nemzeti műveltségnek becsét és szükségét már Comenius is elég erélylyel hangsúlyozta. Hasonló módon és még korábban a németek között Ratke. Ezek örökébe lép most a pietismus, midőn az anyanyelven való oktatást és az anyanyelv művelését sürgeti az iskolákban. Kikelnek a latin nyelvnek zsarnoki szerepe ellen, mely súlyos békót ver a nemzeti haladásra. A keresztyén vallástant — mondja Francke — német nyelven kell előadni és német nyelvű tankönyveket kell használni, mert különben megunják a keresztyénséget. A földrajz tanításában Palaestina mellett Németországra fordítanak legnagyobb gondot. Francke nevelő intézeteiben a hazafias nemzeti szellemet ápolják. A pietisták első sorban mindig a német néphez, német ifjúsághoz fordulnak. Ezt a nemzetet akarják erőssé, nagygyá tenni s a nevelés és művelődés terén is vezető szerepre juttatni. Nemzeti önérzetük minden alkalommal ki-kitör és megnyilatkozik. De hazaszeretetük még sem teszi őket elfogultakká. Elismerik
