Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Schneller István dr.: Az egyéniség és a személyiség az Újtestamentomban

130 Schneller István dr. A πνεύμα által szivében, Énjében meghatározott ember mint a ki az emberi eszmény által van meghatározva — ugy azonban, hogy az ember sajátos charismái, sajátos hivatásköre is el van ismerve, s kit ez önkifejtésében elvileg misem zavar meg — : ez az elvileg szabad ember II. G. 3, Gal. 4, g,. 5, x—13· a ki midőn a történeti hatalom állal meghatározott Énjét a közérdekében («'s συμφέρον) érvényesíti, igazán ethikus egyéniség, avagy személyiség. A kérdés csakis az, hogy mi vezet át ama régi embertől — ez uj emberhez; miképen lehetséges, hogy az ember ezt a Krisztusi ható elvet, πνεύμα άγων magába fogadja s igy személyiségét megalakítsa?! Az exegeták az ember részéről egyedüli feltételként a hitet állítják oda. A hitből származó szellem utján nyerjük a δικαιοσύνη reményét Gal. 5,

3; a hit által vesszünk a szellemnek igéretét Gal. 3, j 4. Még közelebb — a hitnek hallásából vesszük a szellemet Gal. 3, 25· Ε hallást pedig megmagyarázza az Ephezusi levél, midőn a hallás tárgyául az igazságnak igéjét, az ember üdvére vonatkozó evangéliumot jelöli meg. Ebbe hisz az ember s midőn hisz az igazság igéjében, akkor veszi az evangéliom szent szellemének pecsétjét vagyis veszi igazán és biztosan a szent szellemet Eph. 1, l

3. Ily értelemben Istennek igéje a szellemnek kardja, a mely megnyitja a hit számára a sziveket Eph. 6, ,

7. Mind ez szép: csak hogy a hallottat nemcsak hallani, hanem érteni is kell! Már pedig az emberben nincs, a mi e hallottnak megértését közvetítené. Az ember a σάρξ elve alatt a teremtéskor vett isteni lehelet következtében élő lélekké vált (

ψυχή ζώσα). Ez a ψυχικόν az első, még csak azután következik a πνευματικόν. I. C. 15, 4

5 stb. S az első a másodikkal épp oly ellentétben van, mint az első és a második Ádám. Az ψυχή csak az érzékiség élete, melynek másra nézve éltető hatása nincs: míg a πνεΰμα nemcsak élet, hanem éltet is (πνεΰμα ζωοποιοΰν I. C. 15,

4

5) A ψυχικός ανδρωπος ezért is ου δέχεται τά του πνεύματος τοΰ 3εοΰ I. C, 2, ί

4. Hallja tehát az érzéki ember az isteni igét, de nem fogadhatja be, meg nem érti azt (ού δύναται γνώναι u. ο.) és éppen azért addig is, míg a σάρξ hatalma alatt áll az ember, hit sem keletkezhetik benne, a szent szellemet nem fogadhatja magába. Még egy más nehézség is áll előttünk. Vannak helyek Pál apostolnál, a melyek a πνεΰμα birtokának nem subjectiv feltételét, tehát a priusát látják a hitben, hanem a hitet mint a szellem gyümölcsét, következményét, tehát posteriusát tüntetik fel. — A hitet szembesíti Pál a látással II. C. 5, 7. I. C. 13, l

2. A hit azon forma, a melyben mi a tökélyt, az ígéretet reményképpen anticipáljuk (L. R. 4 fejezetet) s hitünk tárgyát a Krisztus személyében és művében üdvözítő örök értékű folyamatot mi is átéljük. A hit ily értelemben nem előzi meg a πνεΰμα-t, hanem ellenkezőleg a πνεύμα ténykedésének a formája. Nem lehet más formája, mivel még a σάρξ