Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Marton Lajos: Magnus Aurelius Cassiodorius isagogikai gyűjteménye. Tyconius: Liber de Septem regulis
Ilagnus Aurelius Cassiodoriu« Senator isagogikai gyűjteménye. JJ3 királyra, a 18. a szentekre, a 19—21. ismét az ördögre, ki — miként Krisztus — azonosítja magát övéivel s bennük veretik le. A ratio mutatja meg tehát, mondja a magyarázó, mit melyikre kell érteni. Mesteri összebonyolitása a tárgyalt rész sima fonalának! S ezt ő magyarázatnak képzeli. Felhozza például a konkolyhintő ördögöt is, ki szintén ember testében jelenik meg. (Mt. 13, 2s· 39·) S ez épen jó alkalmul szolgál annak a nagy különbségnek szemléltetésére, mely az evangeliumi allegória világossága és a mi magyarázónk homályba burkoló allegorizálása közt mutatkozik. Az elmondottakból világos, hogy e mfí nem irodalomtörténet (isagogika), hanem hermeneutika, azért mint ilyent kell bírálnunk. Cassiodorius bevezetésül ajánlotta a szentírás tudományos tárgyalásához. Bevezetésnek lehet bevezetés, mely sokat mondó s épen ezért ezen jellemző szó akkor még nem volt lefoglalva a bibliai tudományok egy specialis ágára. Tyconius e munka tanúsága szerint a bibliában igen jártas férfiú volt s amennyire életét és munkásságát ismerjük, főtevékenysége és ereje az írás tanulmányozásában állott. De egyben igazat kell Augustinusnak is adnunk, hogy e 7 szabály nem elegendő arra a célra, melyre készült s nem volna elegendő e számnak kétszerese, vagy háromszorosa sem, még akkor sem, ha nem oly szűkkörű s nem oly túlnyomóan egyoldalú, dogmatikai és stilisztikai vonatkozású volna is. Hogy a bibliaolvasó a szöveget megérthesse, arra nem néhány partialis szabály, hanem sokoldalú ismeret képesiti. De nemcsak nem elegendő 0 hót szabály, hanem nem is helyes Írásmagyarázati módszer szerint keresi a szöveg értelmét. Pedig e munka kísérlet akar lenni egy rendszeres hermeneutika megalkotására. A szerző belátta, hogy a bibliamagyarázat körül elkövetett tömérdek visszaélésben valami határozott irányelvekre van szükség, melyek szabályozzák az egyéni tetszést és a képzelet szabad csapongását. Két iskola és irányzat küzdött ekkor e téren egymással: egyik az alexandriai, a másik az antiochiai. Ez utóbbiról majd alább lesz szó, az alexandriait azonban már Cassiodorius exegetikai művei tárgyalásánál úgy ismertük meg, mint e visszás írásmagyarázatnak terjesztőjét. Alapja az alexandriai vallásbölcselet, mely a keresztyén hit igazságait a platói-philói philosophia eszméivel támogatta s ezáltal az akkori műveltség előtt annál elfogadhatóbbakká tenni igyekezett. Ebből fakadt speculativ és mystikus jelleme, mely úgy theologiájában, mint exegesisében kifejezésre jutott. Nagy apparatussal dolgozott. Gondoljunk csak Origenes liexaplájára! De nem a szószerinti értelem érdekelte, miként az antiochiai iskolát, hanem a benne rejlő allegorikus-mystikus, melynek