Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Könyvismertetés

310 Könyvismertetés. Jézus is a nagy törvénynek, a szeretetnek első megnyilatkozását az Isten iránt való szeretetben s csak a másodikat látta az emberekkel szemben megnyilatkozó szeretetben. Hogy ez nincs kellően kidomborítva, ezt tekinthetjük a munka egyetlen hiányának. De egészben véve oly szép, olyan igaz és annyira hasznos, az evangéliomi szellem és igazság oly hű visszatükröződése, hogy egyetlen evangéliomi lelkész és theológus, tanító és tanuló könyvtárából se volna szabad hiányoznia. Sőt jó volna, ha szélesebb körben, a nagy közönség körében is elterjedne és az eszmék tisztázását széltében szolgálná. Bajfaij Sándor. Harsányi István. Az élő, önálló, személyes meggyőződésen alapuló hitre való nevelésről. Tanári székfoglaló értekezés. Sárospatak, 1905. 31. lap. Ára 60 fillér. Rohoska reformációi beszédjének mintegy természetes kiegészítője jelent meg, a sárospataki főiskola egyik tanárának, Harsányi István gymn. vallástanárnak s theol. magántanárnak ez a székfoglalója. Ha Rohoska azt fejtegette, hogy a reformáció szent örökségül nemcsak igazságokat, hanem kötelességeket is hagyott ránk, úgy itt Harsányi ezeknek a kötelességeknek egyik legfőbbjére, a vallástanításra igyekszik a figyelmet irányítani. A székfoglalóul választott tárgy amily önként kínálkozott neki, mint vallástanárnak, ép oly nehéz feladat elé is állította őt, a melyet csak részben volt képes megoldani. Abban teljesen igaza van, hogy az élő, önálló, személyes meggyőződésen alapuló hitre való nevelés lehet a vallástanitásnak egyetlen megfelelő, komoly célja. Igaza van, hogy nem ismeretek közlése, hanem lélek és buzgóság, hűség és meggyőződés nevelése a vallástanítás feladata. A mikor ezek hiányában látja a vallásosság hanyatlásának az alapokát, helyes nyomon jár. Mikor ezek szempontjából vonja meg az ellentétes párhuzamot a római kath. és a protestáns vallásnevelés eszménye között, akkor is helyes úton halad. De a midőn a még kiforratlan csakis hypothezisekkel tapogatózó módern vallástörténeti irány csillogó jelszavai után indulva kívánja a „tudomány eredményeit'

1 bevinni már a népiskolába is, a mikor a középiskolai ifjak előtt mindent leplezetlenül akar tárgyalni, amikor a természettudomány alapján akarja elbírálni a vallásos igazságokat is, túllő a célon, melyet el akar érni. Érzi ezt ő maga is, mikor megfékezve a logika kerékvágásában megszaladt okoskodását, azt mondja: „Egyébként kötelessége a vallástanának kizárólag azon az alapon maradni, melyen az egyház áll, s azon elvek hirdetésére, ismertetésére szorítkozni, amelyek az egyház, a felekezet öntudatában megerősödtek". Ha ezt vallja kötelességének, akkor a régi, eddig is követett útra tért, a melyen elvi szempontból hangoztatott kívánalmai és szándékai gyakorlati jelentőséggel nem bírnak.