Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Könyvismertetés

Könyvismertetés. Rohoska József. A reformáció vallástörténeti jelentősége. Sáros­patak 1905. 20. Ára 80 fillér. A tiszta jövedelem a sárospataki theologiai egylet szemináriumi könyvtár alapja növelésére for­dittatik. Régi szándékom e füzetre olvasóink figyelmét felhívni, de a közlendó'k halmaza mindez ideig akadályozott. Igaz, hogy ha csak át akartam volna egy-két megjegyzéssel siklani a munkán, könnyebben találhattam volna rá helyet, de mert részletesebben kívántam hozzá szólani, azért csaknem egy esztendeig vártam az ismertetésével. S most, a reformátiő ünneplésének küszöbén nemcsak hasznos, hanem alkalmi is az e füzettel való foglalkozás. Örömmel emelem ki, hogy nem egyszerű, a szokásos me­derben csendesen hömpölygő' ünnepi beszéd ez, melyet a mult esztendőben Rohoska József a sárospataki főiskolán elmondott, hanem komoly igazságok magasabb szempontból való vizsgálata és hirdetése, s mint ilyen egyúttal program is. „A reformáció vallástörténeti jelentősége" cimet adta ugyan felolvasásának, de az nem meríti ki teljesen az eszmekört, a mely­ben mozog, nem jellemzi egészében a szempontot, a melyből vizsgálódását végzi, s tanításait adja. Az egész művön átvonuló lelkesedés hangján hirdeti már a bevezetésben, hogy meggyőződése szerint a reformációnak vallás­és világtörténeti nagy jelentőségét még csak ezután fogják igazán felismerni és méltányolni. Mert nem egyéb az, mint a vallásnak a maga lényegében való felmutatása. Majd vázolja a reformáció munkáját és ebben megnyilat­kozó korszakos jelentőségét. Minden vallásnál tapasztalható az a sajnálatos jelenség, hogy kiforgatják eredeti mivoltából, s ki­csinyes szempontokból külsőségekbe vesztik s önző érdekek szolgálatába vonják. Jézus ebből a szégyenletes helyzetből emelte ki a vallást, de követői nemcsak emberi gyarlóságból, hanem a korszellem s az öröklött képzetek behatása alatt is rövid időn ismét csak visszasülyesztették oda, a hol volt. „Az a meggyőződés, mely szerint a vallás nem egyéb, mint valami titokzatos szent elmélet és e földön el nem érhető dolgok után való vágyakozás, annyira befészkelődött a népek tudatába, hogy azt onnan kiirtani mai napig sem sikerült." Majd azt mondja, mikor a vallás korrekt

Next

/
Oldalképek
Tartalom