Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Kovács Sándor: Az állam és a protestantizmus III. Károly alatt

272 Kovács Sándor. Látta, hogy a törököktől visszahódított terület művelésében az üldözött protestánsok a legmunkásabbak, legkitartóbbak és birodalma egyik életerét metszené el, ha őket a nagyjelentőségű kulturmunkától elzavarná. Némelykor, kivált ha a bölcs savoyai herceg hatott reá, határt szabott a klérus zabolátlan üldöző dühének. Althan biboros, váci püspök, az uralkodó egyik kegyeltje, sokalta a Resolutioadta engedményeket és Pestmegye rendeinek gyűlése előtt tiltakozott ellene. Nyilatkozatából szikrázik a türelmetlenség és elbizakodott dölyf, a papuralom mindenhatóságának érzete. Kijelenti, hogy rémülettel s megdöbbenéssel olvasta a leiratot, amely az 1608. és 1681-iki törvényeken alapszik, amely ennélfogva sérti a katholikus hitet, a lelki üdvösséget, az apostoli szék jogait. A rendelet intézkedéseit hamisaknak, igazságtalanoknak nyilvánítja, amelyeknek katholikus hivő nem engedelmeskedhetik. Ügyét — úgymond — a pápa elé viszi, aki hit dolgában egyedül és csalatkozhatatlanul ítélhet. Ε vakmerő ellenszegülést még sem nézhették el a rokona kedvéért becézgetett bíborosnak sem. Királyi parancsra Pest megye széttépette a protestatiót, őt magát Bécsbe idézték királya elé számadásra; mivel a megjelenéssel késett, zár alá helyezték összes püspöki javadalmait. Erre meghajolt Althan s Károly, aki saját bátorságától szinte megijedt, visszahelyezte kegyeltjét a dúsjövedelmű püspökségbe. Ez adatból is látszik, hogy a királynak lett volna hatalma és módja a protestánsok megvédésére, ha a jóakaró szándék fölébredt volna benne. A rendi alkotmány formái, amelyek hajdan a királyi akaratot lenyűgözték, mindegyre jobban elértéktelenedtek, elvesztették taltalmukat s Magyarország közeledett a királyi kényuralom felé. Temérdek személyes érdek és vágy kielégítése függött a koronától: a becsvágy, ambíció csak az udvar pártfogása rérén érvényesülhetett, s tényleg III. Károly is, Mária Terézia is gazdasági kedvezményekkel, kitüntetéssel a magyar nemesség nagyobb részét lekötelezte a Habsburg háznak. Az ily módon megnyert urak sem nem tudtak, sem nem akartak igazi ellenzéket alkotni a birodalmi kormány központosító hatalmi törekvéseivel szemben. ΠΙ. Károly 1730 óta egész 1740-ben elkövetkezett haláláig nem tartott országgyűlést és senki sem ütközött meg rajta, a megyék nem követelték. Azzal a hittel hagyhatta országait utódjára, hogy Magyarország is kormányozható a rendek hozzájárulása nélkül s okos politikával beolvasztható az osztrák birodalomba. Ε politikai iránynak győzelmes előrehaladását kétségtelenül észrevették a protestánsok s az volt főigyekezetök, hogy hűségükkel, áldozatkészséggel, szolgálataikkal, alattvalói engedelmességgel kivívják az uralkodó jóindulatát. Csak így remélhették, hogy a Károly-féle rendelet végrehajtása közben folyamodásaikra itt-ott kedvező választ kapnak. Kovács Sándor.