Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Kovács Sándor: Az állam és a protestantizmus III. Károly alatt

264 Kovács Sándor. kívül elvesztik hivatalukat s a vele járó hatalmat átengedik ellenségeiknek, vagy pedig vallásos meggyőződésüket alárendelik a hivatalviselésnek s ez esetben mintegy meghódolnak a róm. kath. egyház és papság uralma előtt, ellenségeiket szinte felbátorítják újabb és újabb támadásokra, megalázásokra. A kérdés akkor merült föl, amidőn az országgyűlés vége felé a porták kiigazítása végett alakított bizottságba az evangelikus Sembery Sámuelt és a református Katona Pált is beválasztották. Az eskü letételét mind a ketten megtagadták, azzal a megokolással, hogy hitvallásukba ütközik. A rendek másokat választottak s kimondották, hogy így bánnak mindenkivel, aki a törvényes eskütételtől vonakodik. A protestánsok az ügyet, mivel vallási érdek fűződik hozzá, a megelőző országgyűlések határozatai szerint a király elé akarják terjeszteni, hogy a reá ruházott jognál fogva oldja meg a kérdést. Nem a lelkiismeret ős emberi jogára hivatkoznak, azt ez az elfogult gyülöletlihegő tábor nem értené meg, hanem a koronás király tekintélyébe fogóznak s ott keresnek ideiglenes védelmet. A küzdelem vége előttök sem lehetett kétséges; az udvar helyeselte a célt, az akatholikusoknak minden közhivatalból való kizárását, következőleg az eszközöktől sem fog visszariadni. Azonban tusa nélkül nem engedhették át a csatatért s csupán az kecsegtette őket pillanatnyi sikerrel, ha a felségjogokkal azonosítják vallásbeli sérelmüket. Zsitkovszky, akkortájt híres jogtudós, kereken kijelentette, hogy az országgyűlés sérti a király jogait; e mondásán a papság annyira felindult, hogy rágalmazónak kiáltották ki. Másnap Zsitkovszky kijelentette, hogy sérteni nem akart s az ingerültség mintha lecsillapult volna. Azonban a kath. párt minden áron diadalmaskodni akart, a kir. biztosokat, Kinskyt és Nesselrodet igyekezett rávenni, hogy az ellenszegülőket kir. rendelettel kényszerítsék eskütételre. Azonban a pártszenvedély hullámai oly magasra csapkodtak már, hogy nem győzték türelemmel várni az uralkodó határozatát. Ördögh György turóci és Szentpétery András borsodi követet az országgyűlés törvényszéke megidézte. A követek a kir. biztosokhoz fordultak oltalomért s a biztosok intették a rendeket, ne ítéljenek ő Felsége döntése előtt. Erdődy Gábor gróf egri püspök, az egész mozgalom vezére, szenvedélyes beszédével meggátolja pártjának engedékenységét; kimondják a perbefogást, ha a követek meg nem hajolnak, urdögh is Szentpétery is ragaszkodik ahhoz, hogy csak az Atyára, Fiúra és Szentlélekre esküszik. Miután nyilatkozatukat Írásban is beadták, távozásra szólítják fel őket hitsorsosaikkal egyben. A protestánsok küldőik, a megyék jogaira s a királyi menedéklevélre hivatkozva ellene szegülnek. Végre, hogy az esetleges testi bántalmat kikerüljék s magukat is, az országgyűlést is e szégyentől megmentsék, fölkelnek helyökről. Esterházy József gróf azt indítványozza, ítéljék el őket a Hármaskönyv utasítása szerint 16 márkányi, azaz 64 forintnyi pénzbüntetésre. Az egri püspök, Berényi Tamás gróf csatlakozik az indítványozóhoz. Már-már