Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)
Pröhle Károly: A főiskolai rendszeres theologiai seminariumok feladata és módszere
A főiskolai rendszeres theologiai semináriumolv feladata. 23 a keresztyénség lényege az embernek az Istennel való benső életközössége, mely objective a Jézus Kirsztus által eszközöli bűnváltság alapján, subjective a Jézus Krisztusban való hit által a hivők közösségében valósul meg és jut teljességre. A keresztyénség lényegének ezen meghatározásában figyelembe veendő 1.) az objectiv isteni tényező: az üdvkijelentés, 2.) a subjectiv emberi (egyéni) tényező: az üdvhit, 3.) a történeti socialis tényező: az üdvközösség. Ε három tényezőnek szerves egységében áll a keresztyénség lényege. A keresztyénségnek ezen elvi lényegéből mint alapelvből fejti ki a rendszeres theologia a keresztyén tannak kettős rendszsrét, mindazt, a mit az az alapelv positive és negative, követlenül vagy ellentétképen magában foglal, feltételez vagy maga után von. A keresztyénség tantartalmának ezen kifejtésében fősúly esik természetesen a keresztyénség lényegének objectiv isteni (Istennek a Jézus Krisztusban való üdvkijelentése,) és subjectiv emberi (az egyéni üdvhit) tényezőjére, a mely két tényezőnek szerves egységében áll a reformáczió ú. n. anyagi elve, a megigazulás elve. Ε mellett a keresztyénség lényegének harmadik tényezője, az üdvközösség eszméje, csak kisérő és regulativ jelentőséggel bir s azon — a keresztyén tanra nézve minden esetre fontos — iránygondolatnak fenntartására van hivatva, hogy Istennek egyetemes üdvakarata nem csupán az egyéni üdvhitnek, hanem egy üdvközösségnek, a Krisztus által eszközölt bűnváltság alapján megújult emberiségnek létrehozására irányúi, a mely iránygondolat a keresztyén hittanban főkép — de nem kizárólag — az egyházról szóló tanban, a keresztyén erkölcstanban leginkább a sociál-ethikai részben jut kifejezésre. Az egységes alapelv mellett a hittani és az erkölcstani anyagnak különválasztását biztosítják azok az eltérő szempontok, melyek a keresztyén tannak rendszeres kifejtésében egyrészt a hittant, másrészt az erkölcstant vezérlik. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a keresztyén hittan a szorosabb értelemben vett vallási, az erkölcstan az erkölcsi szempont alatt fejti ki a keresztyénség lényegében mint alapelvben rejlő vagy az által feltetelezett keresztyén igazságokat. A hittan a keresztyénség lényegét inkább mint az isteni üdvkijelentés tényei s ezeket hatóvá tevő üdveszközök (Isten igéje, szentségek) által megvalósuló vallási tényt, az erkölcstan ugyanazt inkább mint a megváltott embernek szabad cselekedetei által megvalósítandó erkölcsi eszményt tekinti. A hittanban inkább a theo-illetőleg christocentrikus, az erkölcstanban inkább az anthropocentrikus szempont lép előtérbe ; vagy subjectiv oldalról tekintve: amott a hit mint