Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)
Raffay Sándor: Jézus születése
130 Raffay Sándor. Azután otthon hagyva őt József a maga házában, elment a műhelybe, a hol az ács mesterséget űzik. Miután pedig a szent szűz két esztendőt töltött el a házában, éppen tizennégy esztendős lett, a mely idő után őt József visszavette. * * * Az itt közölt részletek önmagukban is elegendő bizonyságul szolgálnak arra nézve, hogy Jézus szülei közül kiváltkép az anyának, Máriának a sorsa érdekelte a hívőket. Mert δ volt Jézusnak a csodás származásában első sorban érdekelve. Ezért már az ő születése is az Isten különös kegyelmének a kifolyása volt. Szüleit, Joákimot és Annát, magtalanságuk miatt való őszinte kesergésükben az Úr megszánja s Máriával ajándékozza meg. Az isteni kegyelom közvetítői a zsidó nép között mindig különös kegyelem eredményeiként támadnak is. Igy Izsák, Keresztelő János és Jézus is. De Jézus révén hozzájuk vette a hivők kegyelete Máriát is, legendákkal díszítvén körül már az ő születését és gyermekkorát is. Több elbeszélés szól Mária gyermekkoráról 1) s apróra elmondják születése előzményeit s közvetlen következményeit és úgy a szülei házban, mint a templomban való nevelkedését. Ezek szerint Mária a templomban három éves korától tizenkét, némelyek szerint pedig 14 éves koráig tartózkodott. Bevonulását, ottani életmódját mind apróra részletezik. Végre a mikor eléri fejlettsége azon fokát, hogy a templomot megfertőzhetné, férjet, illetőleg gondviselőt keresnek a számára. Kanonikus szentirataink mindezekről mit sem tudnak. Azokban a Mária jegyességót megelőző eseményekről nincsen szó. Józseffel nem foglalkoznak ennyit az apokrifus tudósítások, evangéliomaink azonban többször megemlítik. Máté 1 , 6 Jákob fiának, Lk. 3 2 S pedig Illés fiának mondja őt. Úgy ismerték, mint Dávid sarjadékát (Mt. 1 2o)i ezért is nem vonja soha senki kétségbe Jézus dávidi eredetét. Mt. 13 5 5. szerint mesterségére nézve ács volt s fia Jézus is ezt a mesterséget űzte (Mk. 6 3). József Máriát eljegyezte (Mt. 1 l8 Lk. 1 2 7) s később el is vette és a kortársak mind őt tartották Jézus természetes, test szerint való atyjának (Lk. 4 2 2. Ján. 1 4 6. 6 4 2), a kinek Jézuson kivül még több gyermeke is volt (Mt. 12 i e. 13 5 5, Mk. 3 3 1. 6 3. Lk. 8 , 9. Ján. 2 l 2. 7 3. 20 1 7. Ap. Csel. 1 1 4. I.' Kor. 9 5. Gal. 1 1 9.) Későbbi sorsáról mit sem közölnek az evangéiiomok, s Máriát a gyermekeivel mindig József nélkül látjuk megjelonni, a miből joggal követ1) Prolevangelium Jacobi-Jakab elbeszélése. 1. Raffay, Ujszöv. Apokrifusok. Pseudo-Matthaei evanselium. Evang. Infantiae Arabicum. De nativilate Mariae. Tischendorfnál. És számtalan Mária-leger.da.