Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Jónás János: Jób könyve

92 Jónás jános. XVI. 20. Ha barátaim gúnyolóim, Szemem Istenhez könyezik. 21. Hogy védje a férfit Isten ellen, Barátja ellen a föld fiát. 22. Mert lejárnak a megszámlált évek, És én útra kelek, vissza nem térendő. * * XVII. l. Leheletem romlott, Napjaim múlnak, A sír vár reám. 2. Nem-e gúny környez engemet ? Ingerkedésiikön pihen szemem ? 3. Légy rajta te, kezeskedjél értem ; Mert ki is adná nékem kezét? 4. Hisz elzártad szivüket a belátás elől, Azért nem nyersz velük dicsőséget. 5. Aki zsákmányra adja fel barátját, Fiának szeme hasztalan eped. * * 6. Odaállított népeknek példáskodásra, Arcul köpésre lettem én. 7· Hogy elhamvadt szemem az epekedéstől, És tagjaim árnyékká lettek mind. 8. Szörnyednek efölött a becsületesek, Az ártatlan felzúdul a káromló ellen. 9- De az igazságos az útján marad, Növeli erejét a tisztakezű. 10. Térjetek vissza, jertek mind, Köztetek bölcset nem találok. * * 11· Napjaim múlnak, Szakadnak szándékim, Szivem örökségei. 12. Nappallá teszik az ejtszakát, A közel világot a sötétség helyébe. 13- Reméljek-e még? lakásom az alvilág, A sötétben vetem meg fekvőhelyem. 14- A sírhoz mondom: atyám vagy, Anyám és testvérem a féreghez. 15· Honnan volna hát reményem ? Várakozásom ki láthatná ? 16. Csak az alvilág pusztaságára irányul az, Ha ugyan van a porban nyugalom.