Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Jónás János: Jób könyve

88 Jónás jános. XIII. 25. A hervadt lombot ijesztenéd? Üldöznéd a száraz tarlót? 26. Hogy keserűséget írsz meg számomra, Meglakoltatsz ifjúságom bűniert. 27. És kalodába teszed lábam, Őrködöl minden utam felett, Bókeríted lábam gyökerét. 28. Hogy szólyelmálik mint rothadt anyag, Mint moly megrágta ruhadarab. * * XIV. 1. Az ember, az asszony szülte, \ Rővidéltű, búval teljes. 2 Mint virág kihajt s levágatik, Mint árnyék tűnik, meg nem marad. 3. És efölött is nyitva szemed! Engem idézesz törvény elé! 4. Hol lett tiszta tisztátlanból? Nincsen még csak egyetlen som. 6· Ha kiszabottak napjai, Holdjainak száma nálad, És kitűzéd határát, hogy túl nem mehet: 6. Fordulj el tőle, hogy pihenhessen, Mint szolga örülhessen napjainak. * * 7. Mert a fának is még van reménye, Hogy újra kihajt, ha levágatik, Hogy meg nem szűnnek sarjadéki. 8. Ha elvónül is földben töve, A porban meghal törzsöke: 9. Felvirul a víz lehétől És lombot hajt mint ifjú növény. 10. De a férfi, ha meghal, semmivé lesz, Kimúl az ember és vége vagyon. 11. Amint a tóból a víz eltűnik, A folyam apad és kiszárad: 12. Az ember is lefekszik, nem kél többé, Míg az egek állnak, fel nem ébred, Nem riad fel álmaiból. * * 13. Bár rejtenél az alvilágba, Eldugnál, míg haragod szűnik, Időt szabnál és rám gondolnál! 14. Ha meghal az ember, újra él-e? Mint remélnék robotom napjaiban, Míg eljövend átváltozásom! 15. Te hínál és én válaszolnék,