Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Jónás János: Jób könyve

Jób Könyve. 75 homokot szórtak fejükre. Azután leültek hozzá a földre hét 13. nap és hét éjjel, és senki sem szólott hozzá, mert látták, hogy igen nagy a fájdalma. Ezután Jób felnyitotta száját és megátkozta napját. Es ΙΠ. 1. Jób megszólalt és mondá: 2. Jób. 3. Vesszen a nap, amelyen születtem, S az éj, mely mondá: fiú fogamzott! 4. Sötét legyen az a nap, Felülről Isten ne keresse, Fény reá ne sugározzák. 5. Undokítsa sötétség és borús árnyék, Nyugodjék felleg fölötte, Tegye félelmessé a nap sötété. 6. Borítsa homály amaz éjtszakát, Az év napjai közt ne örvendhessen, Ne jusson a havak számába. 7. Igen, meddő legyen amaz éj, Ne jöjjön belé örvendezés. 8. Foglalják átkukba, kik átkozzák a napot, Akik képesek izgatni a Livjatánt. 9. Sötétüljenek el szürkülete csillagi, Reméljen világot, de hasztalanul, És ne lássa meg a hajnal pilláit. 10. Mert nem zárta el az anyaméh kapuit, Hogy a baj előlem rejtve lett volna. * * H· Mért nem haltam meg én az anyaméhnél? Nem multam ki a hasból jővén? 12. Miért fogadtak engem térdek? Miért emlők, hogy szopjam? 13. Most ott feküdném — pihenhetnék, Aludnám — ós nyugtom volna. 14. Együtt királyokkal s a föld tanácsosaival, Kik romemléket építnek maguknak. 15. Vagy aranyban gazdag fejdelmekkel, Kik megtölték házaikat ezüsttel. 16. Vagy mint rejtett idétlen ne lettem volna, Mint világot nem látott kisdedek. 17. Megszűnik ott a gonoszok dühe, Megpihen ott a kimerült. 18· A foglyok együtt megnyugszanak, Nem hallják a hajtó szavát. 19· Kicsiny és nagy — ott mind együtt van, S a szolga szabad gazdájától. * * 6*