Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Könyvismertetés

264 Könyvismertetes. szerkesztők is vallják s az ilyen hiányok kiegészítését, egy pótkötettel teljesebbé tenni ígérik. Az első kötet tíz év anyagát 1520 -1529. öleli fel, és ha a szerkesztők erre vonatkozólag azt mondják is, hogy az ezen időből való adatok arról győznek meg. miszerint nálunk még ekkor nincs reformáczió: a kötet áttanulmányozása az ellenkezőről tanúskodik, mert egész sorozatát öleli fel azon királyi-, pápai-, érseki-, püspöki-rendeleteknek, melyek a reformáczió terjedésének megakadályozására, mondjuk elfojtására adattak ki, melyekre bizonyára semmi szükség, ha még ekkor nincs nálunk reformáczió. Az ebben közölt 514 darab oklevél közül 85-ből határozottan a reformáczió magyarországi terjedésére vonatkozó adatokat találunk, mert vagy annak megakadályozásáról, vagy elfojtásáról, vagy a vele rokonszenvezők megbüntetéséről, elhallgattatásáról, egyesek vagy vidékek lutheránusságáról értesülünk belőlük. De ezeken kívül megemlítek még három oklevelet, melyek mindegyike a reformáczió terjedésére vonatkozik, de a különben értékes kötetből hiányoznak. Első ezek közül Szatmári György esztergomi érsek rendelete 1521-ből melyben a Luthert és tanait elátkozó pápai bulláknak, hazánk összes nevezetesebb városainak templomaiban szószékről való kihirdetését elrendelte; második, II. Lajos, magyar királynak 1523. május 2-ról való rendelete, melyben Luther könyveinek olvasását a szebeniektől eltiltotta, s azok elkobzását és elégetését elrendelte ; a harmadik Giodotto Vincze, velenczei követ tudósítása az 1523. decz. 27. budai tanácskozásról, melyen a király azon kérdésére, hogy mi lenne a teendő Luther tanainak terjedése ellenében, Burgis Antal pápai követ azt felelte, hogyha a király a szükséges karhatalmat rendelkezésére bocsátja, ő segíteni fog a bajon. A Függelékben 1. az erdélyi dominikánusok-, 2 a krakkói magyar tanulók-, 3. a bécsi-, 4. a wittenbergi egyetemen a felölelt időszakban tanúit magyarországi ifjak névsorát közlik, míg ugyanitt 5 alatt dr. Karácsonyi János közli: „A protestantizmus első magyarországi hirdetőire vonatkozó tudósítások bírálata" czimű értekezését, és jobb ügyhöz méltó buzgalommal sikra száll Skultéti Szeverinnek Wischemius és Gryneus budai reformátorságáról írt felvétele ellen, — továbbá Iratosinak az első magyar reformátorok: Kopácsi, Siklósi, Huszár Pál, Radán Balázs és pártfogóikra vonatkozó azon állítása ellen, mintha az 1523. évi 54. tczikket ezek ellen alkották volna, melyet ma már egy prot. történetíró sem vitat, valamint nem vitatja a szintén kifogásolt Szontagh családról szóló tudósítást sem. A második kötetben 359 oklevelet és három függeléket közölnek a nagyérdemű kutatók, melyek közül 63 darab a reformáczió terjedése és erősödéséről tesz tanúbizonyságot. íme közülük egynéhány mutatóúl: Várday Pál esztergomi érsek 1530. ápr.